13. fejezet - The show must go on

Sziasztok,

íme a 13. fejezet! Köszönöm a komikat!

© Klaum! nem csak te hitted, hogy az történik, mert bizony Rob is nagyon akarta :) nemsokára lesz még Sam ;)

© Kitty! hamarosan lesz infó Sam és Flóra kapcsolatáról ;) mondjuk úgy, hogy a szerelem terén lesznek még fordulatok. ;)

© Ancsa! hát a feltételezésekből és félreértésekből nem lesz hiány, és hogy jót nevetnek, hááát? a csók(ok) végre elcsattan(nak) :D mert megérdemlik :D

© Alice! nyugi! végre megkapják a csókukat! és ígérem, ha nem is a következőben, de kiderül, honnan ismeri egymást Sam és Flóra :) titok meg még van bőven!

Jó olvasást! Tényleg nagyon várom a komikat!

Puszi,

ZoÉ

 

„Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap, és a rákövetkező napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra."

(Becca Fitzpatrick)

~~~ xxx ~~~

Flóra

London, 2011. 05.18.

Kézen fogva sétáltunk a helyünkre. S mivel jóval több időt töltött Rob a rajongók és a riporterek társaságában, mint azt eredetileg tervezték, éppen csak beértünk a film elejére. Nagy levegőt vettem és megacéloztam magam, hogy bátran végigüljem az egész filmet. A biztonság kedvéért erősen markoltam Rob kezét. Mielőtt kialudtak volna a fények, még rám nézett azzal a csábító mosolyával. Mellette viszonozta a szorítását, ezzel hatalmas erőt adott nekem.

Csodálatos, káprázatos, lenyűgöző és lélegzetelállító! – ismételtem magamban felváltva a jelzőket. Egy eltűnt, ugyanakkor bámulatos világot hoztak vissza. Miután átértünk a számomra kritikus részen, teljesen elvarázsolt a film. Egyre izgatottabban vártam, mi fog történni, hiszen egy különlegesség jelent meg a vásznon. Ráadásul Rob valami eszméletlenül nézett ki, és a közeli felvételeken mélységesen a szemén keresztül a lelkéig lehetett látni. A közönség a filmmel együtt nevetett, sóhajtozott és szorult össze a szíve a szomorú jeleneteknél. Belefacsarodott a szívem minden egyes alkalommal, mikor Robot püfölték a vásznon. Aztán leesett az állam. Rob és Reese közös jelenete a hotelszobában eszembe juttatta a reggel történteket.

Rob karjaiban hamar elnyomott a fáradtság, azonban nem aludtam jól. Most először. Sőt egy kusza és sötét rémálomba csöppentem, amelyből sehogy sem tudtam kiszabadulni. S mikor a legkevésbé számítottam rá, akkor felriadtam. Rob már ébren volt, és vidáman nézett rám, míg tőlem némi dadogásra és zavart pillantásokra futotta. Még mindig a rémálom hatása alatt voltam.

- Rosszat álmodtál? – a váratlan, de kedves kérdését értékeltem. Nem szólaltam meg, így folytatta a monológját. – Nekem elmondhatod… Bármit elmondhatsz... Szívesen meghallgatlak… - a kéklő szemeibe néztem, s mérhetetlen őszinteséget láttam bennük. – Miért nem találkozhattam vele korábban? – tettem fel magamnak a kissé nevetséges kérdésem. – Minden annyival másképp alakult volna. – most először fogalmazódtak meg bennem efféle érzések. De talán ezek az érzések a tegnap éjszaka miatt voltak. S most csak még inkább valakinek a közelségére vágytam.

Rob várakozóan nézett engem, de képtelen voltam megszólalni. Egyrészt nem találtam a szavakat, másrészt a rémálomra sem emlékeztem, csak a rossz érzést hagyta maga után. Viszont ahogy a közelében voltam, úgy nyugodtam meg. Aztán ha nem is a legmegfelelőbb szavakat találtam meg, de megszólaltam.

- Észben fogom tartani… - jólesően sóhajtottam fel, mert a kezét a hátamon éreztem. Olyan gyengéden és kedvesen bánt velem. Mindig. A tekintete viszont még mindig komoly volt. Nem akartam, hogy miattam aggódjon, és jobban szerettem, mikor a szemeivel is mosolyog. Így a pólója alá férkőzött a kezem. A hasához érve szikrák pattantak az ujjaim alatt. Meglepett, de nem hagytam, hogy megállítson a váratlanul elöntő érzések. Jól megcsikiztem az oldalát. Nem voltam benne biztos, hogy csikis, de egy próbát mindenképp megért. Csakhogy a saját csapdámba sétáltam bele, mert egyből ellentámadásba lendült.

- Rob… Rob… - a nevetéstől nem bírtam mást kinyögni. Már fájt a nevetés, bár kétségtelenül nagyon hiányzott ez a felszabadultság. Azonban a lelkemben viszont kuszaság alakult ki, melyet nem értettem. De jelen pillanatban nem akartam ezzel foglalkozni. Csak ki akart élvezni a pillanatokat.

Az ágyon ide-oda gurultunk, míg egymást csiklandoztuk. Most először kerültünk ennyire közel egymáshoz. Rob majdnem rajtam feküdt, és ráadásul a fejem felett lefogta a kezeim. Eléggé kiszolgáltatva éreztem magam. Ezt pedig sosem szerettem, s nem is engedtem egyetlen férfinak sem, hogy irányítson vagy uralkodjon rajtam. Bár Robbal ez kevésbé volt zavaró, mint bárki mással. Így néhány eltalált mozdulattal sikerült kiszabadítanom magam. A hátán kötött ki, s a csípőjére ültem. Az agyam kikapcsolt, s már közelítettem az ajkai felé. Mindennél jobban kívántam a csókját, megízlelni és megismerni. A váratlanul rám törő vágy azonban megrémített. Olyan mértékben megrémített, hogy megálljt kellett parancsolnom magamnak. Tudatában voltam, hogy a szex csak mindent bonyolít, pedig kész lettem volna megadni neki és magamnak a testi örömöket.

El kellett szakadnom tőle, így végül egyedül hagytam az ágyon. Gyorsan el akartam még a szobát is hagyni, nehogy meggondoljam magam, de Rob mégis megállított. Magához húzott. Átölelt, de nemcsak a testem, hanem a lelkem is. Azon kevés, de tökéletes pillanat egyikét éltem meg, melyben elhittem, hogy talán valaki képes szeretni és én viszontszerethetem. De mint mondtam, ez nem tartott tovább egy egész pillanatnál. Ez pusztán egy múló illúzió volt. Újra a valóságban voltam, ahol megjelent Liz és Vic is.

A fürdőbe léptem. Becsuktam magam mögött az ajtót, s nekidőltem. A szívem vadul dübörgött a mellkasomban. Olyan régen éreztem már ilyet és azt hittem, hogy soha többet nem fogok akárcsak hasonlót is érezni. Most mégis megtörtént, oly ismerős volt, de most mégis más, valahogy több volt. Miután összeszedtem magam a tükör elé léptem, ahonnan nézve egészen másképp festettem. A hajam kócos volt, az arcom kissé kipirult és a szemeimben valami fény játszott. Megmosakodtam és kifésültem a hajam. Az öltözéshez viszont vissza kellett mennem Rob szobájába.

Rob azonban elmenekült abban a pillanatban, mikor beléptem a szobájába. – Elrontottam, elrontottam mindent. – motyogtam magam elé az immár üres szobában. Pedig tényleg nem bántam meg semmit, pusztán túl hirtelen és váratlanul csaptak le rám az érzelmek. Ugyanakkor nem akartam kockára tenni a barátságom Robbal. Ő egyáltalán nem érdemli meg, hogy kihasználjam. Mert ha most továbbmentem volna, ha lefeküdtem volna vele, akkor az nem lett volna több puszta szexnél, amely biztosan megbolygatta volna a jelenlegi kapcsolatunk. Nem akartam kockáztatni, hogy esetleg Rob többet akarna, mert arra nem vagyok sem kész, sem képes.

Azóta nem beszéltünk a reggel történtekről, de szerencsére nem úgy tűnt a nap folyamán, hogy valami változott volna Robnál, és igyekeztem én is úgy viselkedni, mint azelőtt. Talán pont azzal, hogy időben állítottam le magam megelőztem egy katasztrófát.

Mire észbe kaptam, addigra vége lett a filmnek. A közönség állva tapsolta meg a rendezőt, aki szerényen meghajolt. Aztán Rob felé fordultak, hogy gratuláljanak neki, mert a remekül alakított. Nem vagyok filmkritikus, nem túlzottan értek a filmekhez, de engem megfogott és lenyűgözött. Olyannyira, hogy átöleltem és puszit kapott a szájára. Magához szorított. Nem láttam az arcát, de maximálisan biztos voltam benne, hogy vigyorog. Boldog volt, hiszen a mai estével véget ért a promóciós körútja, és emlékképeim szerint a hónap végéig Londonban marad. - Talán végre lesz alkalmunk beszélgetni, sőt végre elérkezik a megfelelő pillanat, hogy beengedjem a saját életembe. Kezdve talán az otthonommal, apránként a barátaimmal és ha jól fogadja, akkor a kár egy futamot is megnézhetünk. – hirtelen jöttek az ötletek, de nagyon tetszettek.

A jeles estét Soho egyik elit klubjában folytattuk. A bemutató után egy privát klubba elkísértek bennünket a családtagok, a barátok, Rob néhány kollégája és munkatársai. Újra és újra körbejárt a tekintetem a vidám társaságon, s annyival másabb volt itt a hangulat, mint Budapesten. Sokkal oldottabban és szabadabban viselkedtek a vendégek, közöttük Rob is. A bulit korhű díszlettel, kellékekkel dobták fel, sőt a kornak megfelelő zene szólt. Rob egyszer csak meglepett azzal, hogy felkért táncolni. Nem tudtam nemet mondani, de nem is akartam. Mosolyogva a tenyerébe csúsztattam a kezem, s úgy vezetett a táncparkettre. Közel húzott magához, a kezem a nyakába vándorolt. Gyengéden megcirógattam a tarkóját. Egy lassú szám erejéig ringatóztunk. A szám végét fel sem fogtuk, mert egymás szemében vesztünk el.

Lassan közeledtek az ajkai, melyekre egyre türelmetlenebbül vártam. Lágyan, puhatolózva ízleltük egymást. Rob megbizonyosodott arról, hogy nem utasítom vissza. Egyre bátrabban nyomult előre a nyelve, kutatva a nyelvem, hogy egy érzéki táncba lendüljenek. Egyedül csak a légszomj tudott véget vetni a csókunknak. Zihálva nyomtuk össze a homlokunk. Meglepettség látszódott Rob arcán. Alig akarta elhinni, hogy megcsókoltuk egymást és nem is akárhogy. Kacéran pillantottam fel, ezzel biztatva Őt, hogy lépjen. Lépett és újra ajkaimra hajolt. Ezúttal bátrabban ostromolt, sőt a döbbenetig sodort a szenvedélyes csókjával. Olyan tűz lobogott benne, amit egészen eddig eltitkolt, elnyomott magában. Megrészegültem a csókjától.

Egy mellettünk elhaladó pincér tálcájáról Rob két pohár pezsgőt emelt le. Az egyiket átnyújtotta nekem. Fülig érő szájjal vettem el tőle. Majd a poharakat csilingelve koccantottuk össze és kiürítettük azokat. A társaság kezdte hiányolni Robot, így tettünk néhány kört. Szerencsére Sam nem tett semmit, ahogy én sem. Még nem volt itt az ideje, hogy felfedjük ezt az ismeretséget, mert akkor csak még több és több kérdés hozott volna felszínre. A srácok, leginkább Tom követelte, hogy Rob igyon vele egyet. Egy azonban nem volt elegendő, úgyhogy ittak még egyet. Addig győzködtek, hogy végül megittam velük még egy pezsgőt. Egy kicsit zúgott a fejem, de nem akartam elrontani Rob szórakozását. Úgy gondoltam, hogy egy kis friss levegő sokat fog segíteni. Ő mégsem engedett ki egyedül, mindenáron el akart kísérni, mintha attól tartott volna, hogy lelépek. Pedig még csak a fejemben sem fordult meg.

Amint kiértünk Ő egyből a zsebében kotorászott, hogy előhalássza a cigis dobozát. Talán a pezsgő, talán a saját hülyeségem miatt, mert megízleltem és nem bírtam betelni vele, ezért újra megcsókoltam. Kezdeményeztem és irányítottam. Az alkoholtól még különlegesebb lett a csók íze, ami még jobban megőrjített. Rob nem ellenkezett, sőt igen élvezte az akciómat. Kicsit félrehúzódtunk, hogy elrejtőzzünk a kíváncsi szemek elől. Rob a falnak döntött. Először az ajkaimat kényeztette teljes erőbedobással, majd lassan áttért a nyakamra. Felforrósodott a bőröm, beleremegtek a lábaim, mikor a nyelvét éreztem végigfutni a nyakam vonalán. Közben a tarkóját simogattam, vagy éppen a hajába markoltam.

A cigizni érkező, kacagó társaság zavart meg bennünket, még mielőtt valami őrültséget csináltunk volna. Szétváltunk. Rob meggyújtotta a cigarettáját. Mélyet szippantott belőle. Elemelte a szájától, hogy kifújja a füstöt. Megfogtam a csuklóját és irányítva a kezét, a cigarettát a számhoz vezettem. Mélyet slukkoltam a káros füstből, de jólesően fújtam ki. Rob előbb csókot lopott, majd utána szívott bele a cigarettájába. Mivel osztoztunk a cigarettán, így hamar elfogyott. Szerencsére, mert már kissé hűvös volt odakint. Kirázott a hideg, még akkor is ha forrott a vérem.

Rob átkarolt, hozzá bújtam, amennyire csak tudtam. Kinyitotta előttem az ajtót, és bámulatos úriemberként viselkedett. Bent már lényegesen jobb volt a légkör. Egy kicsikét kényelmetlen volt már a cipőm, a ruhám is, így az egyik asztalnál lévő szabad helyekkel szemeztem. Már csak pár lépés volt hátra, mikor Nick tartott felénk. Az élénk vigyorgása arra engedett következtetni, hogy ő is kiengedte a fáradt gőzt.

- Flóra! – biccentett felém. - Rob egy pillanatra! – Nick félrehívta Robot. Azt értékeltem benne, hogy legalább ő nem kezelt levegőnek. Még kedvesen rám mosolygott, mikor ellépett mellettem.

- Mindjárt visszajövök! – súgta a fülembe Rob érzéki hangon. A lehelete csiklandozta a bőröm, aztán puszit nyomott a számra. Ettől az egyszerű puszitól is szinte felizzottak az ajkaim, legszívesebben nem engedtem volna el, hanem újra csókoltam volna. Valahogy most egészen biztos voltam benne, hogy ennek az éjszakának egyetlen végkimenetele lehet. Rob eleget tett Nick kérésének, és követte őt. Csak néztem, amint beszélgetnek, valahogy képtelen voltam elszakadni tőle. – Ilyen, ha megízleled a tiltott gyümölcsöt? – Már éppen leültem volna, mikor egy váratlan hang szólított meg, amely egy pillanat alatt kijózanított. Még mielőtt bármit tettem vagy mondtam volna Robot kereste a tekintetem és dugába döntötte az éjszakára vonatkozó elképzeléseim

„Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád.”

(Vavyan Fable)

~~~ xxx ~~~

„Légy becsületes, és soha ne szégyellj helyesen cselekedni; döntsd el, hogy helyes az, amire gondolsz, és tarts ki mellette.”

(George Eliot)

~~~ xxx ~~~

Stephanie

London, 2011. 05.18.

A bárpult mellett ácsorogva vártam az italomra, amely csak nem akart megérkezni. Egy újabb eseményekben gazdag napon voltunk túl. – Ilyen egy tipikus premier! - Várakozás közben körbefutott a tekintetem a termen. Legnagyobb megdöbbenésemre Rob és a felesége a parkett közepén táncolt. A zene végét követően pedig csókolózva forrtak össze. Örülnöm kellett volna Rob boldogságának, azonban mégsem tudtam szívből így tenni. Túl tökéletesnek tűnt, a nő és ez az egész. Valami legbelül azt súgta, hogy egyáltalán nem az. Visszafordultam a pulthoz, mert végre megérkezett martinim. Nagyon rám fért, mert egy nehéz feladatra vállalkoztam. Tudtam, mit kell tennem. – Döntöttem. – a számhoz emeltem a poharam és fenékig kiittam. – Most már nem hátrálok meg! Bár nem a premier után parti erre a legjobb hely, de minél előbb cselekednem kell! – A fejem szinte belefájdult a tanácstalanságomba, de elhatároztam valamit és itt volt az ideje, hogy megtegyem. Befolyásolni akartak, elsőször Rob, aki a gyanúmat, a kételyeim kívánta eloszlatni. Majd ott volt Claire, akit anyai szíve, az anyai szeretete késztette, hogy tegyen valamit. Tenni akart valamit, mert nem akarta sehogy sem elfogadni, hogy egy ilyen nő legyen a fia mellett.

Felkeltem a helyemről, csakhogy Robot nem láttam sehol. Hiába néztem körbe, sőt még egy kört is mentem, de sehol nem láttam Robot és az a nőt sem. A srácok felé is többször odanéztem, mégsem találtam ott a párt. Majd a teraszról érkezők között fedeztem fel őket. Elindultam feléjük. Szerencsére összefutottam Nick-kel, akitől egy szívességet kértem. Figyeltem, míg a megbeszéltek szerint cselekszik. Aztán elindultam Flóra felé. Út közben csatlakozott hozzám Claire.

- Flóra, beszélhetnénk? – invitáltam ki azt a nőt. A nőszemély felbukkanása óta erre a pillanatra vártam, de ki kellett várnom a mai napot, a mai premiert, mert ezzel véget ért a körutunk. Reméltem, hogy így nem leszünk túl feltűnőek. Persze előtte körülnéztem, ki merre van, hogy véletlenül se szakítsák meg a beszélgetésünk.

- Persze, Stephanie. – semmit nem sejtve követett. Egy félreeső sarokba húzódtunk a kíváncsi szemek elől. Várakozóan néztük egymást, ki szólal meg először. Semmi kedvem és türelmem sem volt már nem, így én szólaltam meg.

- Mit akarsz Roberttől? – hidegen és határozottan csengett a hangom. Soha nem voltam még ilyen kemény. Most először szemtől szembe álltunk. Egy pillanatra sem vesztettem el a szemkontaktust. – Mit vársz Robtól? Miért? – ismételtem meg, mivel semmi választ nem kaptam csak döbbent pillantásokat.

- Semmit! – nyers és egyszerű választ kaptunk. Nem tetszett, és nem hittem, ennek ellenére mégis azt éreztem, hogy őszintén mondta ki. Claire eddig csendben figyelt és hallgatott. Most viszont láthatóan betelt a pohár nála.

- Ne várd, hogy ezt el is higgyem! – a pimasz válasza csak még inkább feldühítette Claire-t. – Hogy higgyem el neked, mikor parádézhatsz vele? Ügyesen elvetetted magad, s a pénzre sem lesz gondod… - Eddig még soha nem láttam az anyát ennyire harciasan viselkedni. Lenyűgözve figyeltem őt, mert a dühe ellenére nem rendezet jelenetet, de a hanghordozásával elérte, hogy fenyegető legyen.

- Téved, mert nekem nem kell semmi… - Flóra higgadtan válaszolt annak ellenére, hogy meggyanúsították elég súlyosan. - Van házam, van kocsim, van munkám… - kis híján felnevettem, mert nem hittem el egyetlen szavát sem. – Méghogy háza, kocsija és munkája van?! – de csak azért is folytatta. – A pénz sosem érdekelt, nincs szükségem Rob pénzére… Van elég, a sajátom, amit még jó darabig költhetek minden gond nélkül… - hiába bizonygatta Flóra egyikünk sem hitt neki. Csakhogy engem megfogott. Nem volt semmi sem a kezemben. Pusztán vaktában lövöldözhettem volna, amivel többet rontanék a helyzeten, mint amennyit javítanék. Váratlanul Claire előrukkolt olyan dolgokkal hozakodott elő, melyekről mindezidáig hallgatott.

- Munka? A férfiakkal enyelgést nem nevezhetjük munkának. Ház és kocsi, amit egy-egy jól sikerült éjszaka után gyűjtöttél be, mi? Ne tagadd! Nem vagy több egy kitartott nőnél! Láttalak, amint kiosontál a házból, majd jóval később visszasettenkedtél… Nem ilyen nő kell a fiamnak! Hagyd el! Engedd el! – Claire irgalmat és könyörületet nem ismerve mondta a mondanivalóját. Most megbizonyosodhattam, hogy nem szeretnék semmiféle összetűzésbe kerülni az anyával. – Kérlek, ha szereted, megteszed érte!

- Miért teszik ezt vele? Ezzel csak tönkre fogjátok tenni… bántani fogják… Ha könyörtelenül beleszólnak az életébe. - nem önmagát, hanem még most is Robot védte. Ezt egy tipikus haszonleső soha nem tette volna meg.

- Az anyja vagyok, s mindig a legjobbat szeretném a gyerekeimnek. Az anyák ezt teszik. Robnak rendes, tisztességes nőre van szüksége. Nem pedig egy hozzád hasonlóra… Nem leszel örökké fiatal és gyönyörű… A te anyukád is ezt tenné érted… Harcolna érted… Tudja egyáltalán, mivel foglalkozol? Nem hiszem, mert ha tudná akkor foggal-körömmel azon lenne, hogy hagyd ezt a munkát… - Tudtam, hogy Claire imádja a gyerekeit, s megtett értük mindig mindent. S ezért is támogattam az anyát, mert most Robról volt szó, és mivel egy kicsit a pótanya szerepét töltöttem be.

Mindketten Flórára meredtünk. Az arca hirtelen megváltozott. Mérhetetlen fájdalomtól eltorzult az arca, míg végül keserves zokogásban tőrt ki. Egyetlen másodperccel később pedig már el is tűnt. Felszívódott. Értetlenül néztünk össze, majd pedig körbe körülöttünk. De egyetlen árva nyomot sem találtunk, melyik irányba, merre távozott. Még néhány lépést is tettünk.

- Te érted ezt? Mert én már semmit nem értek. – kissé elgondolkozva és sokkal nyugodtabban hangosabban morfondírozott Claire.

- Claire biztos, hogy jól döntöttünk? – most először fordult meg a fejemben, hogy ezt nem kellett volna. Ez már túl sok volt. Talán nem most, és nem így kellett volna cselekednünk. Mindamellett a célunk végülis teljesült, bár még nem lehettünk semmiben sem biztosak.

- Hol van Flóra? – érkezett felénk egy vidám kérdés. Egyszerre néztünk Rob-ra. A mosolygós arc pillanatok alatt borús lett. Ez volt az a momentum, mikor egyre biztosabbá vált, hogy Flóra lelépett. Távozott és szó nélkül…

„Kikérheted mások véleményét, körülveheted magad megbízható tanácsadókkal, de végül a döntés úgyis a tiéd. Csakis a tiéd. És mikor döntésre kerül a sor, egyedül maradsz, a hátad a falnak veted, és az egyetlen hang, ami számít, az az, ami a fejedben van. Az, ami azt mondja, amit valószínűleg végig tudtál. Az, aminek szinte mindig igaza van.”

(Grace Klinika c. film)