7. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

bár csökkent a pipák száma, de aki pipált annak köszönöm!

Az előző fejezet rendhagyó, mivel most kaptam először "nem tetszik" pipákat. A ti véleményetekre különösen kíváncsi lennék, mi nem tetszett a fejezetben. (megírnátok privátba? van kint elérhetőségem)

Nos, a történetnek itt még nincs vége. :) Itt a folytatás! Egy-két képpel megfűszerezve. :)

Jó olvasást!

Puszi,

Zoé

~Robert~

Jelen…

Meséltem, folyamatosan minden pillanatról. Csodálattal, már-már áhítattal beszéltem Emíliáról. A többiek hitetlenkedve hallgattak. Sejtettem, mire gondolnak. Pont én, aki soha senkibe sem bízik meg, csak így beengedtem valakit az életébe. Ez volt életem egyik legjobb döntése. Bár másképpen alakulhatott volna minden. Azt a döntést sosem bántam meg, nem fogom megbánni. Azonban ha lenne rá bármilyen mód, lehetőség, bármit megadnék azért, beleegyezzek, hogy Em elkísérjen a forgatásra. Tudom, most már tudom, s súlyos árat fizetek, mert akkor nem hagytam, hogy velem tartson. Mindez a szenvedés, és a halálát elkerülhettük volna.

Néhány perces gondolkodási időt hagytam barátaimnak. A pöttöm húgocskám tért magához elsőként az őket érő sokkból.

- Erről mi miért nem tudtunk semmit? Úgy értem semmit… Sem fotók, sem cikkek, sem pletyka… Semmi… - Ash zökkentett ki a gondolataimból. Erre tényleg nem tudtam a választ. Igazság szerint a mai napig nem tudom.

- Nem terveztem semmit el… - sóhajtottam. – Csak így alakult, és én élveztem, hogy nem erről csámcsog a világ. Vigyáztam rá, mint egy kincsre. Ő volt a Kincsem. – a lányok bájosan elmosolyodtak.

- Mi történt a forgatás után? – Nikki kíváncsiskodott tovább.

- Később csomót kellett utaznom a londoni forgatás befejezés után, főleg az új film miatt… Rosszul viseltük, hogy távol vagyunk egymástól. Az utolsó utam után egy csodálatos hírrel fogadott… Emília a kisbabánkat várta… - ahogy körbenéztem a ledöbbent fejeket láttam. Mindenkinek leesett az álla. Kellett néhány tized másodperc nekem is, hogy rendezzem magamban a dolgokat. Folytattam, s beszéltem tovább.

- Volt egy kisebb ijedtség, mert két éjszakát bent kellett töltenie a kórházban… Ott közölték biztosra a hírt. Mindketten örültünk. Tudtuk, hogy fiatalok vagyunk, de imádtuk a gondolatot, hogy babánk lesz… Aztán minden rosszra fordult… - könnyek gyűltek szemembe. Mindenki kérdőn nézett rám. - Em elvesztette a babánkat… Ezt nem tudta feldolgozni… Megváltozott, elutasított engem… Önmagát gyűlölte… - körbenéztem, ezzel is időt nyerjek. A lányok elpityeredtek. A srácok is érezték a helyzet komolyságát, de a lényegét csak Peter érthette. Hiszen neki három tündéri lánya van és gyönyörű felesége.

- Mi történt ezután? – Ash közelebb jött hozzám, s megfogta a kezem. Erőtlenül rámosolyogtam, de a könnyeim kicsordultak. Az ő finom ujjaival sodorta le a cseppeket. Belefáradtam, elfáradtam. Most pedig végre könnyíthettem a lelkemen. Beszélhettem, elmondhattam mindent, mert már nem volt megállás. A szavak önálló életre keltek. Már nem volt megállás, nem volt visszaút.

- Fájt, rohadtul fájt nekem is a kisbabánk elvesztése. De az még jobban, hogy a szerelmem a szemem láttára tönkre megy. Képtelen voltam segíteni, tehetetlen voltam, hisz Ő nem fogadta el a segítséget. S végül már veszekedtünk és semmi sem volt a régi. Mit tehettem volna? – idegesen járkálni kezdtem. Tudtam, hogy rosszul döntöttem. - A szerződést aláírtam. Forgatni jöttem, ő pedig hazament. Hazaküldtem. Nem szerettem volna, ha egyedül marad Londonba. Sokat gondolkoztam, hogy jöjjön vele, de ha kiderül, hogy a barátnőm, akkor soha nem lenne egy másodperc nyugta… Nem, nem tehettem ki annak, ami itt várt volna rá… Féltem és féltettem, hogy valami hülyeséget csinál. Nem maradhatott egyedül. Az utolsó időszakban sokat veszekedtünk. Veszekedtünk. Nem volt elég, hogy szeretjük egymást... A forgatás után, három hónap után vettem a bátorságot, hogy elé álljak és harcoljak kettőnkért… Elkéstem… Három napot késtem… Meghalt… Csak egy levelet és egy képet hagyott nekem…

- Oh! Részvétünk! Sajnáljuk… - meg ehhez hasonló dolgokat mondtak. Míg a szörnyű emlékek miatt a könnyeimmel küzdöttem.

- Mostanra lehetne egy saját családom. Egy gyönyörű barátnő és egy közös kis apróságunk… Apa lehetnék… - remegő hangon ejtettem ki a szavakat.

Ezzel, hogy beavattam lelkem legsötétebb titkába a második családom, amiről a szüleim nem tudnak, nem várt megnyugvással töltött el. Érthető okok miatt vége lett a bulinak. Mindenki visszavonult a saját lakosztályába. Vagyis egy pillanatig ezt gondoltam, de váratlanul megjelent Ash. Nem hagyott magamra. Sem ekkor, és ezután sem. Mellettem volt. Bármikor számíthattam rá.

Elkezdődtek a jelentek felvételei. A szívemben és a lelkemben a fájdalom megmaradt, de valamennyivel könnyítettem a terheimen. Breaking Dawn felvételeire szánt idő keret 6 egész hónap volt. A forgatások és az edzések hosszúak, megterhelőek, éppen ezért a nap nagy részét kitöltötték. Most szerencsének éreztem, hogy nem sok szabad időm maradt. A külvilág, vagyis a kollégáim, barátiam javulást vehettek észre a lelkiállapotomon. Ez nem teljesen volt így, mivel a bűntudat folyamatosan elkísért. A lelkiismeretem nem tudott megnyugodni. A fárasztó munka ellenére alig aludtam vagy rémálmok gyötörtek. Nagyon sokszor tért vissza a parkos álmom. Bár ha éppen nem ez, akkor más álomban vesztem el ismét kedvesem. A legszörnyűbbnek nem az álmokat éltem meg, hanem azt, hogyha kinyitom a szemem valóban nem lesz velem Emília. Elvesztettem.

Ashley sokszor beszélgetett velem, de aztán már őt sem szerettem volna tovább terhelni. Muszáj volt valami megoldás keresnem arra, hogy álom nélkül aludjak. Az alvást egyre többször idézte elő az elfogyasztott alkohol. Bárki bármikor felvetett egy bulit én elsőként jelentkeztem résztvevőnek. Bulizni jártunk, ott sem tartózkodtam az alkoholtól. Sikeresen lavíroztam a józanság és a részegség között. Mindig ügyeltem, hogy a hiénák – a paparazzik – követnek-e.

Legnagyobb döbbenetemre egyik átmulatott estét követően Kristen ágyában ébredtem és az éjszakát sem sakkozással ütöttük el. Ez persze megismétlődött, sőt rendszeressé vált. Együtt jártunk. Az első perctől tudtam, hogy köze sincs a szerelemhez. Sokszor tettem fel a kérdést magamnak: szeretem-e Kristen-t? Talán. Lehet. Nem túl meggyőző válaszok. Kris mellett mégsem éreztem azt, amit Emilíával. Em képes volt egyetlen csókjával megbabonázni…

Az emlékek mellett nem maradt más csak a levél és a kép. Emília levelét számtalanszor olvastam el. A képpel együtt mindig magamnál tartottam. Örültem, hogy ez megmaradt. Fájt az emléke, de így legalább tudtam, hogy tényleg megtörtént minden. A fájdalom emlékeztetett rá, hogy élek…

Hat hónap. Furcsa kimondani. Hat egész hónapra ismét Edward bőrébe kellett bújnom. Forgattam. Dolgoztam. Buliztunk. Néha egy-egy szabadnapot kaptunk. Szabadnap. Mit csináltam a szabadnapomon? Kétféle szabadnapról beszélhetek. Az egyik lehetőség a szoba négy fala közé száműztem magam. Söröztem, cigiztem, olvastam, tv előtt bambultam. Máskor pedig szórakoztam kisurrantunk kajálni, vagy valami kocsmát kerestünk.

Ez idő alatt valami mégis kialakult köztem és Kris között. Barátok voltunk, azonban most már az ágyat is megosztottuk. Furcsa pár lettünk. Nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Nem lett volna tanácsos, de mégis mintha minden erre felé sodort volna bennünket. Kezdve azzal, hogy közös fotósorozat készült a filmhez és egy-két magazinhoz. A magazin címlapok és a hozzá kapcsolódó cikkek még inkább a kapcsolatunk valóságát bizonygatták.

Olykor a változatosság kedvéért – a forgatás hosszú ideje alatt – meg kellett jelenni egyéb interjúkon. S részt vett a csapat egy díjátadón. Nyertünk. A legtöbb kategóriában mi jeleskedtünk. A gondtalan, humoros, talán kissé kimerült figurát hoztam. Túllőttem a célon, de mégis minden hülyeségem elnézték pusztán a nevem miatt.

Stephanie-nál telt be a pohár. S még soha életemben nem láttam ennyire dühösnek, idegesnek. Kiabálni kezdett velem, kioktatni, hogy tönkre teszem magam. Mindazt tönkre teszem, amit eddig keservesen felépítettem. Igaza volt. Teljes mértékben egyet értettem vele. A kiadós dorgálás megtette a hatását. Mintha a fejemben valami a helyére kattant volna. A színészet az életem. S most szó szerint kellett érteni. Az aláírt szerződések tartottak a felszínen.

A Breaking Dawn befejezését követően megkezdődtek a Londonban forgatott filmem bemutatói. London, Róma, Párizs, Madrid, Berlin, New York és Los Angeles. Hihetetlen, hogy ennyi helyen szervezték meg a vörös szőnyeges bemutatót. A forgatásra gondolva előjött sok emlék, melyet soha nem szeretnék elfelejteni. Féltem a londoni premiertől. Azonban nem sok időt hagytak a sajtótájékoztató, az interjúk és a premier között nosztalgiára. Hálával tartozom Steph-nek, hogy azt el tudta intézni, hogy a családommal töltsek el egy kis időt. Természetesen ők is jelen voltak a premieren. Anyu és apu büszkén nézett rám, megálltam a helyem egy jóval komolyabb szerepben. Jót tett a lelkemnek az elismerés mind a szüleimtől, mind a szakmától.

A premierek után a sort Breaking Dawn promóciós körút követte. Megfűszerezve rengeteg fotózással, show műsorba és egyéb események különleges vendégei lettünk. Ezzel a film népszerűsítésében segítettünk. Szerintem vagy húsz várost felkerestünk két maximum három hét alatt. Lassan már alig bírom számon tartani, hol fordultunk meg. Még mindig lenyűgöz a tömeg, amely minket fogad. A rajongók kitartása, egyes esetekben beteges ragaszkodásuk félelmetes.

Ezzel telt el ismét három hónap az életemből. Utazás, bemutató, after party, néha privát partyk, rajongók, fotósok és képmutatás. Be kellett látnom, hogy a két végletként éltem. Steph látta rajtam a kimerültséget. Kérés nélkül elintézte, hogy hosszabb pihenőt iktassunk be. Kaptam egy teljes hónap szabadságot. Először Londonba mentem. A szüleimhez. A velük töltött idő, az ő szeretetük nyújt némi vigaszt. Náluk maradtam. Egyedül Lizzy tudott az Em-mel való kapcsolatomról, melyről azóta is hallgatok. London még mindig nyugodtabb, mint a világ bármely más pontja. Nincsenek eszelős rajongók, mindenre kíváncsi paparazzik. Bárokba jártunk, Sam, Marcus, Bobby vagy Lizzy koncertjére. Tommal csak császkáltunk a városban.

Szólított a kötelesség a hónap lejártával. Interjúk, show-k és fotózások. Ez a fajta munka lazább, mint egy forgatás, de az egész napos huzavonát kihagynám. Visszamentem L.A-be. Steph remek hírekkel fogadott. Elkészült a művész film, melyet még a Breaking Dawn előtt forgattam. A bemutató egy fesztiválra lett meghirdetve. Megjelenés kötelező, de csak egyetlen alkalomról volt szó. Átvészeltem ezt is.

Végül visszaértem L. A-be. Bérelt lakásokban éltem mindeddig, azonban most először gondoltam egy tartósabb megoldásra. A feladattal Steph-et bíztam meg, hogy keressen nekem egy lakást vagy házat. Egy menedéket szerettem volna. Mindaddig szállodába húztam meg magam.

A Twilight cast minden tagja, kivétel nélkül forgatott. Egy-egy sörözésre azért rá tudtam venni Kellant vagy Jacksont. A többiek más-más városban vagy országokban dolgoztak. Velük telefonon beszéltem, elsősorban Ash-sel, és Kristen-nel az állítólagos barátnőmmel. A magányosan, vagyis legjobb testőröm, Dean kíséretében találtam olyan eldugott bárt, ahol nem zaklatnak. Dean inkább a haverom volt, mint az alkalmazottam. A biztonság kedvért azért álnevet használtam. Általában én voltam Tony vagy Anthony… Egyik nap az interjúk után a mélygarázs felől haladtunk a liftekhez. Dean-nel a kajálásról tanácskoztunk. Közvetlenebben tudtunk társalogni ennyi idő elteltével. A lift már majdnem becsukódott, mikor valaki belépett mellénk. A sarokba húzódtam, félig Dean háta mögött álltam. Jobbnak láttam takarásba maradni, mert azok az átkozott piócák mindenre képesek. A csuklya fejemen és a napszemüvegem is. A pasas idegesen dobolt a kezével a combján. Totál olyan érzésem volt, mintha valami maffiózó vagy titkos ügynök lenne. Az a fekete bőrdzseki még belefér, de az a kalap. Húztam gúnyos fintorra a szám. Lehajtottam a fejem, nem érdekelt innentől kezdve már semmi. Vártam, hogy a szobámba érhessek. A lift megállt, senki sem mozdult, s már indult volna tovább. Az utolsó pillanatban libbent be az újabb utas.

Az édes illata fejbe vágott. A legrosszabb, hogy ismerős illat volt. Egyből Emíliát juttatta eszembe. Ő használt ilyen parfümöt. Felemeltem a fejem. Egy hosszú, sötét barna, hullámos hajzuhatagot láttam. A fal tükröződő felületének köszönhetően láttam, hogy arcát részben a haja, részben a szemüvege takarja. Szemem lefele haladt. Amivel nem számoltam, láttam a mélyen kivágott felsője peremén megvillanó fekete csipkét. A tekintetem lejjebb vándorolt. Formás lábaira hosszúnak egyáltalán nem mondható szoknya feszült. Kiemelte formás fenekét, kénytelen voltam nyelni egyet a látványtól. A lány idegesen kopogott a magas sarkújával, a kezével egy hajtinccsel játszott.

- A francba, hányszor elmondtam, ne késs! Tudod, hogy nincs sok időm… - most szólalt meg a férfi először. Modortalan és nyers hangon beszélt. A szemüvegét levette, úgy beszélt a mellette álló nőnek, aki nem engedte befejezni a férfi mondandóját.

- Jah. – horkant fel a nő. – Gyors menet lesz, mint mindig! – fintorba torzult el az a bájos arc, már amennyit én láttam belőle a falon visszatükröződve. - Amúgy igazoltattak, amivel feltartottak. – köpni-nyelni nem tudtam.

- Bassza meg! Kicsim, már megint gyorshajtás. – dühös lett a férfi, a hangja fenyegető. Egyetlen szó ragadott meg bennem. Kicsim. Kicsim szólította. Nem sokáig morfondírozni rajta.

- Bazd meg! És én hányszor kértem, mondtam, hogy soha a büdös életbe ne szólíts így! – a pasi felé fordult, és kicsit lejjebb csúsztatta a szemüvegét. Szikrákat szórt a szeme. Biztos voltam benne, szinte érezni lehetett.

- Bezzeg, ha az az idióta bájgúnár mondaná, akit a fiad apjának nevezel, akkor ott helyben el is élveznél… - egyik döbbenetből estem a másikba. – Ha másképpen döntök, akkor nem lenne ennyi bajom veled… - töprengő lett a férfi hangja.

- Lehet, hogy másképpen kellett volna döntened… - sóhajtotta a Szépség, fájdalmat sugárzott. – Most nem itt lennék… nem lenne a fiam sem… sőt akkor tényleg már csak az a drogos kurva lennék, aminek tartasz… Te vádolsz, te bírálsz, mikor te tudod a legjobban… mennyi mindent feladtam, mert te azt mondtad… - a nő szavai csak úgy sütöttek a fájdalomtól, a csalódottságtól, mégis higgadt, nyugodtan mondta végig beszédét. A szavai mély nyomot hagytak bennem. Nyíltan beszélt.

A gondolataimba mélyedtem. Ez volt a leghosszabb liftezés. Dean csendben hallgatott, könyökkel bökött meg, hogy mozduljak meg. Az agyam teljesen lefoglalta az imént látott nő. Kinyílt a lift ajtó, a nő lépett ki először. Utána szorosan mögötte az a beképzelt paraszt ment. Először én, aztán Dean hagyta el a liftet. A nő ringó csípőjét néztem. Miért tagadjam? Vonzotta a minden figyelmem.

- Ha tetszik, kölcsönadom. Bár nem olcsó mulatság, de megér minden ráköltött dollárt. – pasi kezét végighúzta a lány hátán, fenekén, míg nekem lökte a hülye szövegét. – Csak az a baj haver, hogy te kevés vagy egy ilyen démonhoz… – a lány egy sóhaj fűzött hozzá a gyökér szavaihoz.

A kezem már ökölbe volt, annyira szorítottam, hogy teljesen elfehéredtek az ujjaim. Indultam volna, hogy megagyaljam azt az állatot. Dean elkapott. Csitítani próbált. Kevés sikerrel. Az egészbe az az érzés bosszantott, melyet a lány váltott ki belőlem. Felém, sőt még rám sem nézett. Még így visszagondolva beleremegtem a látványától. Az ösztöneim feléledtek. Őt akartam, itt és most.

Dühöm az egyik falon vezettem le, nem segített. Hideg zuhany volt a következő. Kimásztam a víz alól, Dean a tv-t nézte. Röviden közölte, csak azért maradt itt, hogy megakadályozza a hülyeségem. Elnevettem magam. Azt sem hagyta szó nélkül, hogy a kajálás el lett halasztva. Békejobbot nyújtottam és felajánlottam, hogy lent az étterembe együnk valamit. Felkaptam a legelső farmert, pólót és már vezényeltem: indulás!

A liftnél ácsorogtunk, mikor ajtócsapkodást hallottunk a távolból. Feltűnt a nő. Ismét elkerült. Felém, sőt még rám sem nézett. Zilált, kissé szétcsúszott volt. Telefonált. Rettentően hadart. Azon gondolkoztam, most szállt ki az ágyból, ami beindította fantáziám. Megint idegesen topogott. Most csak hárman voltunk a liftben, de ő még mindig telefonált. Rettentően aggódott valami vagy valaki miatt. Esélyem sem volt megszólítani, csak csendben csodálhattam.

A bárban a haverom, már amennyire egy csapost a haverodnak tarthatsz, Roy volt. Szokásos kérdéssel nyitott: mit iszol Tony? Tőle ered ugyanis az álnév használat. Azóta ezzel szívat, de megjegyezte, micsoda jó társaságom volt a liftben. Mivel Roy, a bárban dolgozik, mindent lát. Ez most kapóra jött.

- Talán ismered? A csajt? – próbáltam közömbös hangot megütni.

- Haver, te jól megnézted? Egy ilyen nőt életem végéig imádnék!... – tovább nem tudta folytatni, mert rendeltek. Abba maradta a további beszélgetésünk.

Kiültünk a teraszra. Csendben falatoztunk. Értékeltem Dean társaságát. Ha jobban belegondolok, ha nem lenne mellettem, már hiányozna. Míg kávéztunk, addig rágyújtottam. Addig kérdezgettem testőröm, míg el nem terelte a figyelmem.

Lassan teltek a napok. Unalmas volt a munka, hiszen az interjúkon szinte mindig ugyan az a kérdés. A válaszok így tehát nem változnak, sablon szöveggé válnak. Kiábrándító. Szóba került egy újabb film. De sehogy sem tudtak megegyezni a helyszínről, a szereplőkről vagy másban. Türelmesen vártam, mikor kapunk zöld utat. Steph még mindig nem tudott semmi konkrét dologgal előállni a lakással vagy a házzal kapcsolatban. Ráadásul azóta sem láttam újra a titokzatos lányt.

Azon kaptam magam, hogy arra a pillanatra gondolok újra és újra, mikor végigmértem. Hirtelen jelentkezett a bűntudatom, mert annyira elterelte a figyelmem. Már nem gondoltam egyáltalán Emíliára. Mondják, hogy az idő mindent begyógyít. Az idő majd segít.

Izgatottan léptem be a hotelbe minden alkalommal. Várakozóan figyeltem a liftet. Egyre többször a bárban ücsörögtem. Kávéval és egy könyvvel. Ha Roy dolgozott, akkor volt indokom, miért vagyok ott. Csak a melós napokat viseltem rosszabbul, mert akkor még az esélyt sem kaptam meg. Nem láttam Őt.

Steph rábeszélt, hogy kísérjem el moziba. Munka melletti lazítás nekem sem ártott. A fotósok végig követtek minket. Már láttam magam előtt a következő napi híreket, pletykákat… A mérgelődésem a koffein szintemre is hatással volt, vészesen lecsökkent. Dean szabadnapot kapott, hogy végre kicsit több időt tölthessen el a családjával. Ma csak ketten voltunk Steph-el. Mesélt és beszélgettünk értelmes felnőttek módjára. Aztán csörögött a telefonja, azonnal ugrott. Míg én bámészkodással ütöttem el az időt.

Az utcát pásztáztam. A boltok, kirakatok és persze rajongók, fotósok sorakoztak fel. Egy mosoly, egy mozdulat is egy emberként mozgatta meg a tömeget. Szemem távolabbra siklott. Megláttam Őt. Távol voltam, mégis örömöt éreztem. Mosolygott, nevetett. Szakadt farmer és sima fehér, passzos póló volt rajta. Oldaltáskáján átvetve kapucnis pulcsi lógott. Sötét haja laza lófarokba volt összekötve. Ő volt. Egészen biztos. Ez a szerelés sokkal jobban illett hozzá, mint a hotelben látott. Az sem volt semmi. A két kezével felemelt valamit vagyis valakit, egy babát tartott a kezébe. A kisgyerek sikkantott, élvezte a játékot. Figyelmem a lány kötötte le, a mozdulataival a póló feljebb csúszott, a farmer felett kilátszott a csupasz bőre. Itt telt be a pohár. Pénzt dobtam az asztalra. Steph-nek suttogtam egy bocsit, és már az Angyalom felé siettem.

Díszkíséret jött mögöttem. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne a lányt bámuljam. Ekkor tűnt fel, hogy egy hangszerbolt előtt ácsorognak. Már nem voltam messze. Az Angyal félig háttal állt nekem. A törppicúr mosolygott és rám nézett. Gyönyörű kék szemei csillogtak. Vonásai ismerősek voltak. Túlságosan is. Elkaptam egy pillanatra a tekintetem. Hátra néztem, mennyien követnek. Steph-et fedeztem fel a közeledő tömeggel. Visszafordultam a lány felé. De lassítottam lépteimen. Egy fekete sötétített ablakú terepjáró parkolt le. Vajon ezt nekem küldték, értem jött? – néztem végig az autón. Hasonlóval vittek a forgatásokra. Az ajtók egyszerre nyíltak ki. Egyértelmű, hogy nem az én „embereim”. Két pasas ijesztőnek hatott. Fekete rövidnadrág, fehér póló volt az „egyenruhájuk”. Rengeteg tetoválás villogott a karjukon, lábukon. Az én Angyalom felé haladtak. Amikor elérték megállt a szívem.

Angyal arcát immár napszemüveg takarta. Talán olyan öt lépésre lehettem tőlük. A latinnak kinéző férfi lépett mellé. A lány szélesre húzta a mosolyát. Megpuszilta a férfit, aki kivette kezéből a csöppséget, a kocsihoz vitte. Közben a másik is odaért, a lány sugárzó nevetéssel vetette magát a kopasz nyakába. Szorosan megölelte, a férfi keze simogatta a lány hátát. Kezem ökölbe szorult. Szét akartam verni a hapsit. Irigyeltem a megtett mozdulatsorért is. Angyal nem tolta el, nem pofozta fel. Levontam a szörnyű következtetést. Egymáshoz tartoznak. Kézen fogva mentek a kocsihoz, mely eltűnt az utca forgatagába…

Az új szereplők