9. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

most itt válaszolok a komikra!

Gabónem, itt nem nevetünk ki senkit! a határtalan fantázia számtalan ötletet tud adni :)
azt hiszem, a következő rész választ ad a kérdéseidre. :)

Orsiüdvözöllek, és köszönöm, hogy kitartottál. tudom, hogy nagyon szomorúra sikerült az eleje, de úgy érzem, így hatásosabb lett. :) a szereplőimet tekinteve igyekszem minél változatosabbá tenni őket. íme a folytatás!

Hannameghoztam az új rész! remélem, elég gyors voltam. :)

Továbbra is várom a komikat!
Jó olvasást!


Puszi,
Zoé

Furcsa érzés kerített hatalmába. Szédülni kezdtem. Homályosan láttam. Tudtam, hogy még mindig a Black Roses-ben vagyok, most mégis alig ismertem rá a helyre. Elmosódott a külvilág. Ezt nem a pia okozza. Igen, egyre biztosabb voltam benne. Kipróbáltam már sok italt, de egyiknek sem volt még ehhez fogható hatása. Valaki hozzám lépett. A terem forgott, kavargott minden. A hangok távoliak voltak. Elájulhattam… vagy mégsem? Eltorzult és teljesen ismeretlen hangok magyaráztak.

- Haver, jól vagy? Mit vettél be? Veled meg mi történt? – talán hozzám beszélt? Töprengtem. Megszólalni mégsem sikerült.

- Bassza meg! Meg fog ölni… Csak ki ne nyúljon itt! Hívd Veronicát meg egy orvost sem ártana! – nem tudtam ki kivel beszél. Nem is érdekelt. Egyetlen dolog maradt. Veronica. Angyal. Egy álomkép jelent meg, ahol megjelent az Angyal.

Furcsa lebegő érzés hatalmasodott el rajtam. Semmihez sem tudom hasonlítani. Nehéz leírni is. Félájult állapot, mikor hallod mi történik körülötted, de képtelen vagy rá reagálni vagy beleszólni. Egy idő után azonban a lebegés megszűnik, s nehéznek érzed a tested.

Csak tudnám, miért csinálod ezt?... – lágy női hang szipogott. Nehezen ment a koncentrálás és emiatt nem minden jutott el a tudatomig. - De kérlek, szedd össze magad. Szükségem van rád.… Kérlek, ne tedd ezt. Sajnálom…

Hasogató fejfájásra ébredtem. Kellett némi idő, mire leesett, hogy a hotelben vagyok. Saját szobámba. A fejemben hasító fájdalom szinte elviselhetetlenné vált. Hogy kerültem ide? Miért nem emlékszem a tegnap estére? Mi a fészkes fene történt? Az utolsó emlékem a Black volt. Ott iszogattam… Filmszakadás onnantól. Kifele botorkáltam a hálóból. Ash kint cigizett az erkélyen. Cigizett? – totálisan ledöbbenve álltam. Rohadtul kiborult, mert más esetben nem nyúlt volna a bagóhoz. Ash az egészséges életmód legfőbb képviselője. Jógázik, edzőteremben erősít, futni jár, vitaminban gazdag étrendet követ. Erre most a saját szememmel látom, hogy dohányzik. Beljebb húzódtam, mert bántotta a szemem a fény. Egy pillanat alatt mellettem termet Ash, s kezdtem megijedni tőle olyan szemeket meresztett rám.

- Ugye jól vagy? Nincs semmi bajod? Miért… Miért csináltad…? Ez volt az eddigi legnagyobb hülyeséged! – mérges, aggódó és rettentő dühös húgom mellett esélyem sem volt megszólalni. Először kérdezett, de válaszolni nem hagyott időt. A saját testi épségem mellett aggódni kezdtem Ashley-ért, mert még egyszer sem vett levegőt azóta, hogy elkezdte a monológját. Folyamatosan dorgált s szidott. Még anyutól sem kaptam ilyen fejmosást soha.

Buzgón bólogattam, s mindent meg kellett ígérnem, mindenre meg kellett esküdnöm, hogy ilyet nem csinálok többé. De mit nem csinálok? Mert még mindig volt néhány vakfolt abban az estében. Tulajdonképp annyiban éreztem magam bűnösnek, hogy megittam az a löttyöt. Ezek szerint abban volt valami. De mi? Miért? A kérdések egyre gyűltek, míg a válaszok valahol elvesztek.

Egy csomó kávé után zuhanyozni mentem. Bízva benne, hogy ettől kicsit magamhoz térek. Nem húztam sokáig az időt és az öltözéssel sem vittem túlzásba. Csak farmerbe bújtam bele. A pólóm valahol elhagytam. A kávé utánpótlásért indultam. Ash még mindig furcsán nézett rám. Most zavart és bánatos arckifejezéssel nézett rám. A film egyik jelenete jutott eszembe. Egyből idézni is kezdtem…

- Hülyeséget csináltam. Ezt vállalom. Nem mentegetőzöm, és nem tagadom. Megőrülök minden pillanatban, ha nem velem vagy, ha nem tudom, merre jársz… Hibáztam, megbántam. S most esdeklem bocsánatodért vagy büntetésemért. Csak, hogy szemeidben a csillogást, arcodon a mosolygást láthassam… - nem egészen emlékeztem a végére. Tovább már nem bírtam, s nevetve Ash-hez léptem. Megsimogattam arcát, majd szorosan magamhoz öleltem. A jelenet szerint a forró csókok után ágyjelenet következik. Itt és most, ebben az érdekes pillanatban annak is örülni tudtam, hogy sikerült megnyugtatnom pöttöm húgom.

Ez egyfajta fordulópont volt az életembe. Hosszú idő után felfogtam, hogy bármi történt a múltban azon már nem tudok változtatni. Nem éri meg tönkre tennem sem magam, sem a barátaim a hülye viselkedésemmel. Elhatároztam magam, rendbe hozom az életem. Ebbe a rendes munka, kevesebb szórakozás és egy rendes kapcsolat tartozott bele. Ashley nagyon közel állt hozzám, mégis a filmen kívül ő nekem csak egy barát, legjobb barát, egy húg volt. A forgatáson ennek ellenére meggyőzően alakítottuk a szerelmeseket. Némely esetben talán túlzottan odaadó pillantásokkal követtük a másikat, mert elindultak a pletykák. Teljesen véletlenül lettem szem- és fültanúja annak, ahogy az asszisztensek megtárgyalják az aznapi jeleneteket. Nem mondom, az érveik elég helyt állóak voltak annak ellenére, hogy nem igazak. Ash nagyon fontos személy lett az életemben, ezt nem tagadom. A támaszom. Éppen ezért sok időt töltöttünk együtt.

A forgatás egyre inkább közeledett a vége felé. Furcsa dologra lettem figyelmes. Ash kerülni kezdett. A szabadnapjain egyre többször tűnt el, vagy csinált nélkülem programot. Azelőtt még ilyenre nem volt példa. Kezdett az egész nagyon gyanús lenni. Szívemhez nagyon is közel áll Ash, de ez sem magyarázza féltékenységem. Be kell ismernem, féltékeny lettem. Csak még azt nem tudtam, kire. Ezen agyaltam, míg a kocsi felé mentem forgatás után. Ash öltözője előtt haladtam el. Akaratlanul meghallottam a telefonbeszélgetését.

- Igen, ismerem a helyet. – gondolkozott el titkolózó kishúgom. Csend következett.

- Nem, ne aggódj! Rob semmit se tud! – itt leesett az állam. Igazam volt. Valamit nagyon titkol.

- Rendben! Szia!

Zavartan lépkedtem arrébb. Éppen csak annyira mentem távolabb, hogy jól lássak, de Ash-nek nem feltétlenül kellene meglátnia. Visszafordultam, de már nyílt is az öltöző ajtaja. Ash sietős léptekkel haladt a kocsija fele. Menet közben felvette a szemüvegét s körbenézett kétszer, nem követik vagy nem figyelik. Legalábbis a mozdulataiból erre tudtam következtetni. Minden cuccom a kezembe, illetve a zsebembe volt. Rögtön a kocsihoz kocogtam. Dean már várt a rám. Beszálltam a kocsiba, de most őrültséget kértem. Kövessük Ash-t.

Néztem, merre haladunk, de nem tűnt egy cseppet sem ismerősnek a környék. Hosszú utcákon, számtalan lámpán át haladtunk egy számomra ismeretlen cél felé. Már megfordult a fejemben, hogy lebuktunk, és Ash csak szórakozik velünk, hogy mikor adjuk fel. Dean persze ezért kiröhögött. Állítása szerint túl türelmetlen vagyok. Az viszont nem kerülte el a figyelmem, hogy Dean egyre feszültebb lett a kis kocsikázásunk alatt. Rákérdeztem. Testőröm elmélete szerint nem véletlenül közlekedett éppen így pöttöm húgocskám.

Nem, ez csak valami rossz vicc – néztem a neon feliratra, mely most ugyan nem világított. Kezdett megfordulni a fejemben, hogy álmodom és fel kellene ébrednem. Black Roses. Ahogy kimondtam a nevet felment bennem a pumpa. Ash a bejárathoz közel parkolt le, majd kecsesen kiszállt a kocsiból. Levette a napszemüvegét. Körbenézett ismét. Szerencsére minket nem szúrt ki az út túloldalán. Viszont baromi jól ráláttam az eseményekre. A club ajtaja kinyílt és számomra ismerős alak lépett ki. A kezem automatikusan ökölbe szorult. Megölelték egymást és szenvedélyes csókot váltottak. Kéz a kézben bevonultak az épületbe. Na azt már nem!- kiugrottam a kocsiból. Dúvadként haladtam befele. Az előtérben nem volt senki. Beljebb indultam tovább.

Hangokra lettem figyelmes. Egész pontosan három különböző hang hallatszott: két női és egy férfi. Az egyik Ash volt. Hangosan nevettek, míg a férfi inkább morgott egy sort. Elindultam a hangok irányába, de nem láttam senkit. Aztán mégis észrevettem egy rettentő ismerős alakot. Ash nekem háttal állt. Közelebb léptem volna, de majdnem nekimentem egy törpének. Jobban szemügyre vége egy totyogó kisgyerek volt. Mosolyogva próbálgatta a hangját. Rám emelte a tekintetét, s elakadt a lélegzetem. Teljesen olyan volt, mint én kicsiként anyu kedvenc fotóján. Kusza szőke haj, hatalmas szemek.

- Robbie, Robbie, hol a mama? – jött ismerős hang. Ashley.

- Kicsim, Robbie! – szólongatta egy másik hang. A kicsi nem reagált. Engem nézett, én pedig őt.

- Hagyd Veronica, majd én! – fordult meg Ash, s egy pillanattal később már mellettünk volt. Nem bírtam levenni a tekintetem a csöppségről, akit Ashlye a karjaiba vett.

- Rob? – mondták egyszerre a lányok. Erre kaptam fel a fejem. Az én szemem mégis egyetlen személyre összpontosított. Tetőtől talpig végigmértem. Szellemet látok? – kérdeztem saját magamtól. Most semmi sem takarta el az arcát, így tüzetesebben vizsgáltam az arcát.

- Emília. – halk, elhaló hangom elveszett a teremben. A fülem zúgott, a szívem heves dobogásba kezdett. Álltunk és bámultuk egymást. – Emília. – muszáj volt kimondanom még egyszer…

S mindeddig a szívem mélyén őriztem az emlékét, a szerelmét. Most mégis amint felismertem és kimondtam a nevét úgy fordultak át az érzésem az ellentétükre. A helyére kerültek a dolgok. S megértettem miért váltott ki belőlem oly heves reakciót. De vak voltam és hülye! - csattantam fel magamban. Korábban bármit megadtam volna ezért a pillanatért. Míg ismeretlen nőként csodáltam, addig úgy húzott, vonzott magához. De most, felismertem. Megfagytam. Lefagytam. Földbe gyökerezett a lábam. A gondolataim felett pedig a düh vette át az irányítást. Az árulás miatt fortyogtam. Mindketten elárultak. Szívemben ismételten erősen belemart a fájdalom. Sok-sok időbe telt, míg ki tudtam űzni onnan ezt az érzést. Most mégis visszatért. Ash, akiben a legjobban megbíztam, akit mindenkinél közelebb állt a szívemhez. Emília tettére már szavakat sem találtam. Haragot, dühöt, csalódottságot, fájdalmat és szinte már gyűlöletet éreztem. Akit egykor szerettem, most gyűlöltem. Elvett tőlem mindent s vissza sem nézett. Nekem mégis csak egyvalami villogott a szeme előtt: miért?