ezzel a bejegyzéssel nyitom az új történetem. Kicsit rövid ugyan, de annál több dolgot vetít előre. Remélem, elnyeri majd a tetszéseteket és továbbra is kaphatok pipákat, komikat. :)
Puszi,
Zoé
Prológus
„Az emberek úgy beszélnek a bánatról, mintha az valami puha, nedves, könnyes valami lenne. Pedig a mélységes, valóságos bánatban nincsen semmi puhaság, a valóságos bánat, az igazi gyász és fájdalom kemény, mint a kő, és éget, mint a tűz. Kiégeti a szívet, sziklák súlyával összezúzza a lelket. Mindent elpusztít, és hiába, hogy a szíved dobog tovább, hogy a tüdőd nem áll meg pumpálni, meghalsz. (...) Minden, ami addig biztos volt, amit valóságnak hittél, véget ér.”
(Laurell Kaye Hamilton)
„Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.”
(Tisza Kata)
Sokszor gondolkodunk el azon, mit és miért tettünk . Miért úgy döntöttünk vagy miért azt az utat választottuk . Miért jobbra fordultunk s nem balra? Vagy fordítva. Felteszed magadnak a kérdést, hol romlott el minden vagy - csak ha elég bátor vagy belátni és szembe nézni vele - hol rontottam el.
Bátran mondhatjuk, hogy súlyos kérdések ezek. Melyekre sok esetben nincs egyszerűen válasz, nehéz választ találni. Mindenkinek együtt kell élnie a saját döntéseivel.
S végül azt állítjuk: azt tettük, amit kellett. Azért döntöttünk így, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ez elfogadható lenne. Azonban mi van akkor, ha félted a szeretteid, ha meggyötört az élet s nem találod a kiutat? A hullámok összecsapnak a fejed felett vagy az erdőből kivezető ösvényt nem találod? Félsz, rettegsz, de ekkor nem magadra gondolsz, hanem a szeretteidre, a szerelmedre, a családodra és a barátaidra.
Ez esetben hajlamosak vagyunk az egyszerűbb, a könnyebb megoldást választani…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése