8. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

csak annyit mondok: jó olvasást!

Puszi,
Zoé

Ott álltam a járda közepén leesett állal. A növekvő hangzavar egyre közeledett és zavaróvá vált. Egyedül szerettem volna lenni. Egy kicsit gondolkozni. Hisz nem tudtam magamon, az érzéseimen kiigazodni. Felkavart, azt hiszem ez a legjobb kifejezés. Felkavart a találkozás, a jelenléte, a látványa. Elérte azt, amit másoknak hosszú-hosszú idő sem sikerült elérni, ne gondoljak Emíliára. Erre jött Ő s megváltoztatott valamit. Az ösztöneim azt súgták, kell nekem. Akartam. De hogy legyen az enyém, ha már másé? Hogy tudnám elérni, ha még a nevét sem tudom? Nem tehettem mást, minthogy két nagyobb lépéssel beléptem az üzletbe. A mögöttem becsukódó ajtó kizárta a hangokat. A hangszerbolt nem volt túl nagy, de a legjobb kínálattal rendelkezett. Körbepillantottam. Felmértem a terepet. Csak látták vagy talán ismerik az Angyalt. S most bármire képes voltam, hogy csak egy lépéssel közelebb kerülhessek ahhoz a titokzatos nőhöz. Talán akkor háborgó lelkemnek sikerül megbékélnie.

Három eladó volt az üzletbe. Két pasi, akik a gitárokat pakolták, míg egy lány a pult mögött ácsorgott. A lány unottan emelte fel a fejét, rám nézett. Szokásos reakciót váltottam ki belőle a jelenlétem. Majdnem összeesett. Aztán mint akit kicseréltek, odaugrott hozzám. Képet és aláírást kért. Nagyot sóhajtottam, míg a pulthoz léptünk. Szorosan mellém állt, s a telefonjával gyorsan képeket csinált. Aztán az orrom alá tolta az aláírnivalót.

- Nézd, ma milyen nagy itt a forgalom? – veregette meg egyik srác a másik vállát.

- Hát, bár az előbbi csaj nekem jobban bejött. – viccelődtek tovább.

- A francba, szerintem nincs a földön, aki ne szeretné megszerezni… Oh, láttad a feszes fenekét, és a hosszú combjait…

- Ne haragudj, de kiről beszélnek azok ketten? – fordultam az eladólány felé. – Csaknem a lányról a babával? – talán tőle kapok némi morzsát. Ezért bevetettem a híres félmosolyt. Megtette hatását, mert a lányt az ájulás kerülgette ismét.

- Aham, a lány a kisfiával… Veronica… Időnként bejön. Megnézi a gitárokat. Főleg az akusztikus gitárokért van oda. Az a két marhát szokta megkérni, hogy játszanak neki… Rajong valami angol pasi zenéjéért… - már most is rabul ejtett Veronica. Egy pillanatra keserűen gondoltam a névre, hiszen lehetett volna a meg nem született kislányunk neve. De aztán pont ezért inkább egy jelnek vettem. Szereti a zenét, a gitárokat.

- Nem tudod a lány teljes nevét véletlenül? – próbálkoztam tovább minél több információt szerezni róla.

- Na végre! Gondolhattam volna, hogy itt vagy! – csattant fel a kissé dühös hang. Steph.

- Várj, azt hiszem felírtam valahova… - az eladólány keresgélt, s egy fecnit adott oda. Csak egy név állt rajta: Veronica Hamilton.

- Köszi! – vetettem oda. A kijárat felé haladtam. Elkaptam Steph kezét és húztam kifele. – Van egy fontos feladatom számodra! Ez legyen a legfontosabb! Meg kell találnom ezt a lányt! – odaadtam a neki a papírt. Döbbenten nézett rám. Sejtettem, hogy azt gondolja, megörültem. – A pénz sem akadály, legyen bármennyi az ára… - elharaptam a mondat végét. Ha tényleg igazak a szállodába hallottak, akkor sem érdekel. Nekem Ő kell.

- A világ érted rajong. Megkaphatsz bárkit, de neked mégis egy kurva kell? – Steph gúnyos oldalához eddig nem sokszor volt szerencsém.

- Nem! Ő nem egy kurva! – lassan, tagoltan és nagyon halkan mondtam dühtől izzóan a szavakat. – Van egy kisgyereke. – jegyeztem meg mellékesen.

Ezzel lezártnak tekintettem a témát. Arra tudtam gondolni, hogy már van egy nevem is. Már csak idő kérdése, hogy találkozzak vele. Csak egy pillanatra nem figyeltem, s a fantáziám mindjárt mozgásba lendült. Már ott tartottam, hogy a karomban tarthatom, ölelhetem és csókolhatom Veronica-t. Elment az eszem! Hogy képes ennyire elvenni a maradék józan eszem? Majd egy bárgyú mosoly jelent meg a képemen. Levakarhatatlan volt. Láttam az autó üvegén, aztán az összes üvegfelületen visszatükröződni amerre jártam. Ügynököm visszavitt a szállodába. Félve sandított felém. Olyan pillantásokat vetett, mintha ő is az épelméjűségemet vitatná. A szobám helyett a bárba mentem. Roy a pult mögött ácsorgott. Túl korán volt még ahhoz, hogy benépesüljön a terep.

- Nah! Nem fog megölni az unalom! – vette lelkesebbre a figurát a poharak törölgetése közben.

- Hello! A szokásos sört kérném… - telepedtem le a megszokott bárszékre.

- Haver, csak is a legjobbat! Mi ez a jó kedv? Csak nem nőügy? – tette elém a söröm. Felvettem és meghúztam az üveget. Hideg nedű csak úgy száguldott lefele a torkomon. Egy jó nagy korty után magam elé tettem az üveget.

- Úgy is mondhatjuk. Már tudom a nevét… - csúszott ki a számon. – Ma is láttam…

- A barnát?... Mármint azt a dögös barnát?

- Veronica… - megosztottam a ma történteket a Royjal.

- Francba, haver vigyázz vele! – nem éppen erre a mondatára számítottam.

- Ezt meg miért mondod? Mert az a pasi, aki vele volt a múltkor, itt a hotelbe… kicsit után kérdeztem. Nem kiscserkész… Ha igazak az értesüléseim, akkor erősen illegális üzletei vannak, főleg droggal…

- Te elhiszed ezt? Ezek nem csak pletykák vagy szóbeszédek? – sejtettem, hogy valamennyi mégis igaz Roy szavaiból. Pusztán ha a lány szavaira gondolok. Azért még kételkedtem.

- Mindent valami klubban intéz, Black Roses-ban… A két tetovált tag a testőrök vagy éppen a futárok…

Nem hittem a fülemnek. Bár a két tetovált csávóról simán el tudtam képzelni a drogos hátteret. A liftes hapsi lenne a főnök… Nem, az nem lehet. Az az Angyal nem félt, sőt örült a tetovált srácoknak. Vagy a drog miatt lehetett? Számtalan kérdést tettem fel magamnak. Az egészben azt a kicsit sajnáltam, aki ilyen környezetben nő fel… Akaratlanul is a soha meg nem született babánkra gondoltam…

A következő napok túlságosan is zsúfoltak lettek. Fotózás, interjú és megbeszélés. Ash hívott, vele elég hosszasan beszélgettünk. Csacsogott mindenről, ami éppen észébe jutott. Örültem neki, mert régen találkoztunk. Már hiányzott. Az állítólagos barátnőm, Kristen egyetlen egyszer jelentkezett. Ecsetelte a forgatás menetét, és mellékesen megemlítette, hogy összejött filmbeli partnerével. Számítottam rá, hogy valami hasonló fog bekövetkezni. Nálunk ez a pár dolog nem működik. Mi sokkal jobbak vagyunk barátoknak, haveroknak, kollégáknak, mint egy kapcsolatban élő párnak. Be kell látnunk, hogy amit nem megy azt nem kellene tovább erőltetni. Nos, Kris belátta és talált valaki mást. Nagyjából egy vállrándítással tudomásul vettem az üzentét és a helyzetet, s már tovább is léptem.

Egy új filmről tárgyaltunk. A forgatókönyv alapján megtetszett a dolog. Érdekes, mert egy normális szerepről van szó benne. Semmi fantasztikus kellék, semmi vámpír vagy ehhez hasonló. Egy dráma. Van benne minden. Szerelem és szenvedés. Tönkre ment és tönkre tett család, fájdalom. Veszteség, gyász. Leginkább emiatt tetszett meg, az első alkalommal. A végleges szereposztás nincs, de engem semmi esetre sem szerettek volna kihagyni. Elfogadtam, már csak a részletekre kellett kitérnünk. A forgatásról is minél többet szerettem volna megtudni. Erről viszont hallgattak. Mégis jó előérzetem volt, nagyon meg szerettem volna ezt a forgatást. Felcsigázott.

A megbeszélést követően személyesebb témára tereltem a beszélgetésünk Steph-el, de nem jutott előbbre a névvel kapcsolatban. Egy ötlet fogalmazódott meg a fejembe. Meg kell látogatnom azt a Black Roses nevű helyet. Mivel közel sem volt tökéletes a tervem, el kellett napolnom. Viszont a lakás ügyében előre lépés történt. Kaptam egy vaskos mappát, melyben az eladó ingatlanok sorakoztak fel. Ahogy válogattam egyre biztosabb voltam benne, mik az elképzeléseim. Három címet választottam ki a listáról. Elindultuk megnézni őket. Az első kettő inkább idősödő, vagy gyerekes párnak, akár nagyobb családnak megfelelne. Nekem egyik sem tetszett. A harmadik egy kicsit jobban tetszett, ettől sem ájultam el rögtön. Steph még érdeklődött, alkudozott. Fogtam magam, s sétálni indultam a környéken.

A közelben egy park volt. Csodálatos park. Az álmom jutott eszembe, azóta is olykor visszatér. De mióta feltűnt az Angyal, azóta egyetlen rémálmos sem volt. Furcsa, de igaz. Egy tó volt a park közepén. Körbe sétányok vezettek a fák árnyékában. Az egyik padra leültem. Elég sokan voltak, gyerekekkel. Játszottak, az apák focizni tanították a fiaikat. A lányok az anyukájukkal fogócskáztak. Szívem sajdult bele a látványba.

- Elnézést kérek uram, de itt gyerekek vannak! – bökött egy idősebb nő az égő cigarettám felé. – Jobb lenne, ha maga is leszokna… Gondoljon az egészségére! – oktatott ki. Hogy leszokni? Képtelenség.

- Matilda, minden rendben? – ekkor vettem észre az Angyalt. Egy pléd volt leterítve a fűbe. Onnan pattan fel a kezében a babájával. Megtorpant, végigmért. Idegesen körbenézett. – Megyünk! Most! – éles pengeként csengtek a szavak a szájából.

- Várj! Kérlek… - indultam felé. Térdnadrág és egy ujjatlan trikó takarta testét. Most nem a teste foglalkoztatott, hanem az arca. Lehetőségem volt jobban szemügyre venni. Nagyon hasonlított Emíliára. Először arra gondoltam, hogy őt látom. A következő pillanatban ugrott be, hogy ikrek. Felé indultam, de észrevette a mozdulatom. A fejével intett. És a két kitetovált alak előttem termett.

- Jobb lesz, ha most távozik! Nem szeretnénk balhét! – kezdte az egyik.

- Nincsenek itt az ölebek, akik megvédenének. A címlapokon sem mutat jól az összevert képed. – Felismertek.

Az Angyalom a csöppséget csitítva haladt előre. Matilda felkapkodta a földön lévő plédet. Össze sem hajtotta, csak sietett előre. A két alak nevetgélve távozott. Ezek szerint mégis fel kell keresnem a Black Roses-t. Bánatosan baktattam vissza a házhoz, Steph-hez. Végigfutott az agyamon, ha ők ott voltak a parkban, akkor valahol itt lakhatnak a közelben. Meg kell vennem azt a házat. Az ügynököm döbbenten hallgatott, ahogy közöltem vele az ház megvételét. Az ingatlanos repesett az örömtől. Egyrészt hatalmas összegtől szabadít meg, illetve éppen ebből kifolyólag a jutaléka is elég magasra rúg. Steph addig mesterkedett, míg elérte, hogy másnap írjam alá a szerződést. Belementem, hiszen egy nap már nem számít.

A nap további részében forgatókönyvet bújtam, de a figyelmem mindig elkalandozott. Veronica járt az eszembe. Így feladtam a forgatókönyv olvasását. Cigizni mentem. Nem volt kedvem kitenni a lábam semerre, ráadásul Roy sem dolgozott. Néhány sör társaságában ültem a tv elé. Aztán elnyomott az álom.

Egyedül ácsorogtam a liftben. Komótosan emelkedett. A jellegzetes hang szólalt meg, és kinyílt az ajtó. Eszemet vesztettem a látványtól. Veronica állt velem szembe. Egy nagyon rövid zöld ruhába bújtatta a testét. Elöntött a vágy, mely egy pontban lüktetett. Nem, nem engedem el! – ismételtem magamban. Amint becsukódott mögötte az ajtó, egyből érte, felé nyúltam. Szorosan öleltem, s a falnak szorítottam. Vad, szenvedélyes csókokkal forrtunk össze. Azonban ennyi nem volt elég. Még erősebben tartottam, majd a feneke alá nyúltam, úgy emeltem meg. Már a vágy vette át az irányítást az agyam felett. S testem egyértelműen tudtára adta, mennyire kívánom. A csípőm köré csavarta a lábát, minek következtében az amúgy is rövid szoknya feljebb csúszott, s szabad utat engedett a kezemnek. Azonban a lift felért az emeletemre. Kinyílt az ajtó, s úgy vágtattam a lakosztályom felé magam után húzva Veronica-t. A szoba ajtaját csak lábbal löktem be, mert már újra az Angyal ajkait ízleltem. Ölbe kaptam s a hálóba vittem. Szinte úgy szaggattam le róla a ruháját. Míg Ő hasonlóan szabadított meg a pólómtól. Az alatt a ruha alatt csak egy falatnyi csipke maradt. De már nem sokáig. Veronica fölé gördültem, majd végigcsókoltam testét. Csókok és nyelvem játéka kéjes nyögéseket csalogatott elő belőle, míg ujjaim úgy játszottak rajta, mint a legfinomabb hangszeren. Csodálattal figyeltem élvezetben megfeszülő majd elernyedő testét. Már fájóan lüktettem, mire végre egyesülhettünk. Szenvedélyesen mozogtunk ugyanarra az ütemre, míg a beteljesülésig az én nevem nyögdécselte.

De valami zavart. Dörömbölés hallatszott valahonnan. Egyre erősödött és közelebbről hallottam, mire kipattantak a szemeim.

A kanapén ébredtem. Valaki, aki ma szeretne meghalni, dörömbölt az ajtómon. Eltrappoltam az ajtóig, gyilkolási vággyal téptem fel.

- Hello haver! Már azt hittem, be sem engedsz!

- Te? – ennyit bírtam kinyögni.

- Oh, köszi, látom, örülsz nekem.

- Gyere be! Hogy kerülsz ide? – invitáltam be Tomot.

- Teljesen elfelejtetted? Sam… és a koncert… Nem rémlik semmi?

- Az ma lesz? Teljesen kiment a fejemből. Annyi minden lefoglalt.

Tom otthonosan ledobta magát a kanapéra, és maradék söröm pusztította, míg összekaptam magam. Cigi szünet alatt Tom vázolta a terveit, meddig szándékozik maradni. Egy pár napra biztosan marad, felvetettem neki a Black Roses ötletét. Nem hallott róla. Ezért első pillanatban belement, hogy meglátogassuk azt a helyet. Tom megelégelte a semmittevést, átmentünk Sam-ékhez. Ott kezdtük a koncert alapozását. Kicsit énekelgettünk, zenélgettünk.

A kocsma csurig volt. Alig léptünk be haverom kiszúrta aznap esti szíve hölgyét. Innentől kezdve mindenki le volt ejtve. Meglepően sokan voltak. Szerencsére volt egy vip asztallal készültek a zenészeknek. Nem kellett attól tartanom, hogy megrohamoznak a rajongók. Sam minden idők legjobb koncerjét adta. A közönség tombolt. Hatalmas tapsvihar után és háromszori visszatapsolás után tudta elhagyni a színpadot. A koncert alatt kiszúrtam egy ismerős alakot.

Az Angyal a tömeg közepén táncolt a pörgősebb számokra. A lassú számoknál a dal ütemére ringatta csípőjét. Körülnéztem, kivel jöhetett. Egyedül volt, így cselekedtem. Szorosan a háta mögé álltam. Az éppen felcsendülő zene ütemét felvéve mozogtunk. Karom a dereka köré fontam, ő hátradőlt. Kezeit a nyakam köré kulcsolta. Egyikünk sem szólt semmit, csak élveztük a pillanatot. Tökéletesen simult bele ölelésembe. Az álom jutott az eszembe. Hirtelen ötlettől vezérelve megsimogattam oldalát, még szorosabban húztam magamhoz. Kéjes sóhajok hagyták el ajkait. A kezeit jobban összeszorította, így lehajtottam a fejem.

- Kívánlak… - hangom remegett a vágytól.

Ezzel teljesen tisztába volt. Keményedő ágyékom elárult. Nem tudtam semmi mást mondani, mert lehajtott fejem éppen a nyakába borult. Apró csókokkal kényeztettem a nyakát. Beleremegett az érintéseimbe. Mohón kapott szám után. Szenvedélytől túlfűtött csókban forrtunk össze. A kábulat beborította agyam. Mire feleszméltem, már nem volt a karomba. A tömegben láttam, a bárpulthoz lépett. Egy üveg italt rendelt. Reménykedtem, hogy ez az este folytatásához lesz. De nagyot tévedtem. Nem hozzám jött vissza, a mi asztalunkhoz ment. Sam elé tette le az italt és két puszi után kezébe nyomta. Utolsó pillanatban felém még egy kacér puszit küldött, s eltűnt a kavargó emberek között.

Paprikás hangulatban dobtam le magam az állítólagos barátaim mellé. Sorra küldtem le egymás után a töményeket. Fortyogtam, hogy egyik percben összebújva smárolunk, a következőben Sam-et ajándékozza meg. Az üveg italt el is fogyasztottuk, az egyharmadát én nyeltem le. Aztán mindenki megtalálta a maga párját. S inkább máshol folytatták az éjszakát. Taxiba vágódtam. Kellő mennyiségű alkoholnak köszönhetően vettem a bátorságot elmentem a Black Roses-ba. Az összes bár, club vagy szórakozó hely, ahol megfordultam elbújhat a Black Roses mögött. Luxus helynek látszott. Nehezen tudtam elképzelni, hogy igaz a hírek, tényleg a drogosok Mekkája lenne. Bár ahogy jobban szemügyre vettem. Volt egy-két furcsa kézmozdulat. A bárpulthoz telepedtem le, kértem egy italt. Vártam és figyeltem… Nem történt semmi. Elég késő vagy éppen inkább korán volt, és feladtam a várakozást. Nem láttam sem a főnököt, akit Roy annak tart, de a két tetovált tagot sem tudtam kiszúrni a tömegből. Volt néhány fura fazon, de ők egy nagyobb társasággal érkeztek, s az egyik félreeső asztalnál telepedtek le. Meguntam a várakozást. Rohadt álmos lettem. Egész gyorsan és fennakadás nélkül elértem a hotelt. A cuccaimat útközbe leszórva zuhanyozni mentem. A meleg víz végigfutott a testemen, éreztem a megtisztulást. Felkaptam a cuccom, s indultam lefeküdni. Az ágyba érve nem várt meglepetéssel szembesültem.

- Meglepetés! – szólalt meg ásítás közben. – Már azt hittem, sosem érsz ide...

- Te?... Hogy?... Mikor?...

- Majd reggel, még aludnék egy kicsit… - egy újabb ásítást követően édesen szuszogott a váratlan vendégem.

- Aludj jól! – puszit nyomta homlokára. Összegömbölyödve aludt tovább. Finoman hajtottam fel a takarót s bebújtam az ágyba. Amint lehajtottam a fejem, el is aludtam.

A takaró hirtelen eltűnt rólam és egy mini háborúba csöppentem. A fejemhez csapódó párna biztosította, hogy felébredjek. Most adtam hálát az égnek, hogy hason aludtam, na meg zuhanyzás után a boxert húztam és pólót vettem fel. A kis energia bombát nem hagytam sokáig nevetni. Viszonoztam kedvességét egy párnával. Bele is szorult a szusz egy másodpercre, de aztán még hangosabban nevetett. Felpattantam – egy kisebb túlzás – elkaptam a támadóm, s hevesen csiklandozni kezdtem. Ő is hasonlóan cselekedett. Már kezdett elfogyni a levegőm és az erőm, mire Ő szólalt meg előbb.

- Oké! Megadom magam! Így kell bánnod a kedvenc kishúgoddal? – nevetett Ash.

- Jó reggelt! De Te kezdted! – terültem el az ágyon zihálva. Ash is levegő után kapkodott, s mellém feküdt. Mire normalizálódott a légzésem Ash eltűnt mellőlem. Reggelit rendelt. Összeszedtük magunkat. Mesélt ő is és én is. Észrevette, hogy sokkal jobb kedvem van. Kíváncsiskodni kezdett. Megemlítettem pár dolgot Veronicáról. Egy kis női segítség mindig jól jön, ezért kértem a véleményét olyan kérdésekben, amik foglalkozattak. Ash még arra is rávett, hogy menjünk le a medencéhez. Ő úszott, majd kimászott a vízből elhelyezkedett az egyik napozóágyon, addig én mellette cigiztem. Ebédelni a városba mentünk. Helyismeret előnye sokat számít, mert így egy csendes, de nagyon hangulatos éttermet mutatott Ash. Különleges konyhája finom falatokat kínált. Pöttöm fogadott húgom igyekezett rávenni, hogy kísérjem el vásárolni. Azonban erről lemondtam. Oda már ne nem voltam hajlandó elkísérni. Abban állapodtunk meg, hogy este együtt vacsizunk. A nap jól telt el. Rengeteg kép készült rólunk. Hogy ezen miért lepődök meg még mindig? Ezt nem tudom. Felhívtam Stephaniet. Figyelmeztettem, mi történt. Röviden le lettem állítva. A filmesek két színésznőt választottak ki, az egyik Ash lenne. Mindenki őt javasolta. Promós célból nem is baj, ha együtt lógunk. Megfogadtam a tanácsot, és nem foglalkoztam a fotósokkal – már amennyire az idegeim bírták.

Beszéltem Tommal telefonon. Miután lelépett a koncert után, azóta nem is láttam. Elmondása szerint az „új csajára” fordítja minden figyelmét. Egyszer mégis sikerült előkerülnie, egy étterembe ültünk be. Teljesen fel volt dobódva, mert kapott egy újabb szerepet. Úgy lelkendezett, mint egy kisgyerek, aki a kiszemelt játékát szeretnék megkapni szülinapjára. Ennek köszönhetően végigröhögtük az estét. S újra a régi önmagam voltam. Időközben Sam tovább folytatta a koncertezést, ha jól emlékszem, akkor Vancouver felé vette az irányt.

Pár nap múlva behívtak a fejesek, hogy próbáljunk el egy jelenetet a két színésznővel. A két színésznő egymás totális ellentéte volt. Egy gyönyörű szőke lány csendes és visszafogott, míg Ash hosszú sötét hajával, kirobbanó energiájával megbabonázott mindenkit. Végül Ash-t választották partneremnek. Ő lett a hősnőnk. A filmbeli szerelmem. Majdnem kiugrott a bőréből. Az Ő karrierjében is hatalmas előrelépésnek számított ez a szerep. Sok szempontból megkönnyebbültem, hogy olyan partnerem lesz, akit ismerek és szeretek. Az sem utolsó szempont, hogy zökkenőmentesen tudunk együtt dolgozni. A firkászok és a paparazzik elintézték, hogy az összes szennylap, bulvár velünk legyen tele. Miszerint a való életben is egymásra találtunk. Szép történetet költöttek hozzá. Miszerint már régóta kerülgettük egymást, vagy éppen titokban folytatott kapcsolatot ápoltunk. Mindkettőnket rosszul érintett a negatív kritika, de támogattuk egymást s egy ponton túl már csak röhögtünk az egészen.

Elkezdődtek az előkészületek. Ruhapróbák, olvasópróbák maratoniak voltak. Filmbeli partnerem beköltözött hozzám, a szállodába. A lakosztály tágas volt bőven elfértünk ketten. Azon merengtem, a történtek teljesen elvonták a figyelmem Veronicaról. Egész pontosan a koncert óta nem láttam az Angyalt és a Black Roses-ba sem tettem be a lábam. Roy haverom pedig egyre biztosabban állította, hogy drogos ügyletek folynak a színfalak mögött. Szívtelenség lett volna részemről Asht elvinni arra a helyre. Egyik este tudtam, hogy régi barátaival találkozik. Ezt korábban megbeszélte velük. Rákérdezett, elkísérem-e, de nem éreztem késztetést, amit megértően elfogadott. Ash a fürdőben készülődött. Kopogtattak.

- Nyitom. – szóltam oda. Kedvetlenül kitártam az ajtót, meg sem néztem, ki az, vagy mit akar.

- Jó estét, Mr. Pattinson. – túl formális üdvözlés. – Elnézést a kései zavarásért, de lenne néhány kérdésünk… - egyáltalán nem tetszett a dolog. Mit akarnak ezek itt? Főleg tőlem?

- Elnézést uraim, de megtudhatnám, hogy kik maguk?

- Roth nyomozó – bökött magára az egyik - és a társam Harris nyomozó. – mutattak valami jelvényt, de én honnan tudhatnám, valódiak-e.

- Rob segítenél? Sehogy sem boldogulok a cipzárral… - jött lehajtott fejjel Ash. Ő nem látta az urakat. Odaugrottam egyből hozzá. Takartam. A cipzár kissé beszorult, de hamar sikerült orvosolnom a problémát.

- Köszi, megmentettél. – borult a nyakamba. Arcomat puszikkal borította. Ekkor látta meg a két urat. – Bocsánat…

- Ash az urak nyomozók. Bár még nem tudom, miért is jöttek.

- Csak egy-két kérdés… Ismeri, vagy ismerik a képen látható személyt? – mutatott felénk egy fotót. Meglepődtem. Ash egyből rázta a fejét. Hogy is ismerhette, sosem látta Őt, még a képét sem.

- Igen… - elég nehezen tudtam kimondani. – Bár inkább azt mondanám, ismertem…

- Ezt hogy érti? – nem tudtam felfogni, miért olyan fontos ez?

- Londonban találkoztunk, azóta nem…

- Egészen biztos?

- Igen, egészen biztos. – az elfeledett fájdalom átjárta a testem.

- Ez esetben több kérdésünk nincs… Elnézést a zavarásért… - s távoztak, de sikerült felzaklatniuk kellőképpen.

Ash nem akart magamra hagyni. Végül mondtam neki, a barátai várják. Megígértette velem, nem csinálok semmi ostobaságot vagy őrültséget. Rábólintottam, de az agyam már a Black-ben járt. Nem sokra rá már én magam is ott voltam. Ittam és ittam, hogy felejtsek. Nem használt semmit sem. Ash többször rám csörgött, nem vettem fel. A bárpultot támasztottam, egy pincér italt hozott. Egy csapat lány küldte. Intettem, de nem szerettem volna elfogadni. Aztán kaptam még egyet és egy újabbat. Sorba küldtem vissza az italokat. A lányok nem jöttek közelebb, sőt egy idő után nem foglalkoztak velem. Táncoltak. Nem is rosszul. Végül az utolsó italt mégis elfogadtam. A pincér letette elém, majd távozott. Felhajtottam az igen ízletes nedűt, majd néztem tovább a műsort. Furcsa érzés kerített hatalmába. Szédülni kezdtem. Homályosan láttam. Elmosódott a külvilág. Ezt nem a pia okozza. Valaki hozzám lépett. A terem forgott, kavargott minden. A hangok távoliak voltak. Elájulhattam.

Black Roses