14a. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

ámulok és bámulok, milyen sok pipát kaptam. :) ez eddig a legtöbb! hihi! ♥

komizók, Ria és Hanna imádlak titeket! ♥ és Zs.: rossz előérzeted nem csak Neked van, (megsúgom: Rob-nak is).

továbbra is örömmel várom a komikat és a pipákat!

itt a folytatás! :)

Puszi,
Zoé

~ Robert~

Az úti célunkat Ash nem volt hajlandó elárulni. Pedig mindent bevetettem. Szép szavak, hízelgés, az elhíresült mosolyom s még a könyörgő szemeket elővettem. De mindegyik hatástalannak bizonyult. Sőt inkább jókat mosolygott és kuncogott a galád nőszemély. Ideges lettem, mit forgat a fejében egyetlen, fogadott húgom. Végül feladtam, úgyis meg fogom tudni, ha odaérünk. Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba, mert csak arra eszméltem fel, hogy megálltunk. Egy garázsban parkoltunk le. Ash kiszállt, otthonosan mozgott. Kivette Robbiet és az ajtóból szólt vissza, hogy kövessem. Megtettem.

Csodálatos látvány fogadott. Életem egyetlen szerelme állt velem szembe. Boldogság sütött róla, ahogy megpuszilgatta Robbie-t. A látványa lázba hozott. Még talán a szám is nyitva maradt. Elidőzött a szemem szerelmemen. Ezúttal a lélegzetem állt el, egyrészt a nagyjából combközépig érő ruhája miatt, másrészt a szemrevaló dekoltázsa láttán. Pasi vagyok az istenért, így egyetlen dolog töltötte ki az agyam. Akarom! A bestia megérezhette, mi jár a fejemben, mert egy kacér mosollyal sikerült leszerelnie. Megrészegülten néztem rá, míg eltűnt az emeleten. Annyi emléket hozott elő és annyira összezavart.

Nem értettem mi van velem. Kétségtelenül haragudtam rá, talán még gyűlöltem is, de ahogy megpillantottam abban a rövidke ruhában és a csillogó szemeivel elfelejtettem mindent. Elszállt a haragom, elfújták a dühöm. S mérhetetlenül szeretni akartam. Ráadásul sütött róla a magabiztosság, és képes volt zavarba hozni. Ettől még inkább meg akartam szerezni. Nagyon akarom!

Ash térített magamhoz. Meglökte a vállam, s bájosan annyit mondott: menj utána, ne csak nézd! Azzal elmagyarázta, hogy merre menjek. Aztán ő már távozott is. Szép estét kívánt. Bár úgy lenne. Egyre inkább az ösztöneim uralkodtak el rajtam. Félretéve minden mást. Kiszorítva a józan eszem.

Félve indultam fel a lépcsőn. Csendben közeledtem a szobához. Nem voltam elég erős és bátor, hogy beljebb menjek. Így az ajtókeretnek támaszkodva csodáltam a meghitt pillanatot anya és fia között. Irigyeltem, mert minden pillanatot látott, míg a kicsi növekedett. Ezt az időt sehogy sem tudom bepótolni. Rossz érzés volt, azonban pont emiatt határoztam úgy, hogy mindent megteszek a fiamért.

Em megijedhetett, mert egyből a szája elé kapta a kezeit. Nem tudtam megállni, mosolyt csalt arcomra. Hezitált, majd megcsókolt. Megcsókolt. Ebben a csókban annyi érzelem volt, hogy teljesen elvesztettem az eszem tőle s a testem egyből reagált a közelségére. Megsebzett, megbántott és nem bízott bennem, de mégsem tudtam a szívemnek parancsolni. Mámorító csókja behálózott, s agyamra köd szállt. Még mindig szeretem, ez az érzés sosem hagyott el. Csak egyre erősebbé vált. Az iránta érzett szerelmem győzött. Belefeledkeztünk a szenvedélyes csókokba. Az ágyáig meg sem álltunk.

Mohón követeltem a csókjait, a testét, amit egészen idáig megvont tőlem. Ahogy a szájáról áttértem a nyakára úgy remegett meg a karjaim között. Csak még jobban ösztönzött, és egyre jobban kívántam. A ruhája alá csúsztattam a kezem, s finom mozdulatokkal haladtam érzékeny pontja fele. Megszakította a mozdulataim, mivel közben megszabadított az ingemtől és a pólómtól. A kezei az övemnél jártak, de elkaptam. Előbb én akartam édes kínokban részesíteni. Türelmetlenül szabadítottam ki a ruhájából. Csodálattal figyeltem formás melleit, alakját. Sokkal kerekebbnek hatott és egészségesnek. Nem bírtam levenni a szemeim a kebleiről, így simogattam őket, majd keménnyé váló mellbimbóit a nyelvem izgatta. Eközben a kezembe került a csipkés csodájának a széle, s rögtön lehúztam róla. Ezzel szabad utat engedve az ujjaimnak. A jól eltalált érintéseknek Em vágytól mámoros hangon nyögdécselt. Nem álltam meg, míg ujjaim nem röpítették el a csúcsra. S ahogy közeledett felé, úgy lett egyre hangosabb, így csókokkal tapasztottam be az édes ajkait.

Alig tért magához egyből nekem okozott örömet. S mikor ajkai bejárták mellkasom, és a hasamnál járt, betelt a pohár. Nem bírtam tovább várni. Fölé gördültem és mélyre merültem benne. Mozogni kezdtem, egyre gyorsabb ütemben, hogy átléphessük a paradicsomba. A gyönyörre nem sokat kellett várnunk. Kirobbanó érzés volt Őt érezni, elmerülni benne. Mindennél jobban kívántam, akartam. Ő is így lehetett vele, mert alig normalizálódott a légzésünk újra tettre késszé varázsolt. Újra és újra egyesülhettünk.

Em kibújt a karjaim közül. Kecsesen a fürdő fele sétált. Nem maradhattam egyhelyben, utána osontam. A fürdőben csak egy lámpa égett. A tompa fényben megcsodálhattam Emília teljes meztelen valóját. A szeretkezések után a bőre csillogott az izzadságcseppektől. Megkívántam ismét. Vadul csókoltam, s magamévá tettem. Szerelmem a zuhanyzóra nézett, majd rám. Értettem a célzást és eleget tettem a ki nem mondott kérésének. Meleg víz csorgott ránk, addig felváltva folytattuk egymás kényeztetését. Egymásba kapaszkodva fogadtuk a beteljesülést. Az érzéki zuhanyzás után, a kabinból kilépve szárazra törölgettük egymást, s Em-et a karomba kaptam és úgy vittem vissza az ágyba. Az ágyban a mellkasomra hajtotta a fejét, míg finoman cirógattam. Ő aludt el elsőként. Békésen szuszogott, majd vígan követtem Őt az álmok világába.

Nem sokat aludtam, de mégis kipihentnek éreztem magam. Szerelmem még békésen aludt mellettem. Alig akartam elhinni, hogy mindez megtörtént. Bíztam benne, hogy az egész nem egy hülye álom. Nem tudtam eldönteni, ez most békülés vagy nem. Oké, hogy szeretjük egymást, de alig találtam meg és máris lefeküdtem vele. A gondolataimra egyre kevésbé sikerült figyelnem, mocorgás zavart meg. Szerelmem lassan ébredezett. Mocorgott, és a takaróval bíbelődött. Fedetlen hátát simogattam, és puszikkal borítottam be.

- Hamar megszoknám, ha minden ébresztő ilyen lenne. – mosolyogva hajolt közelebb hozzám.

- Mostantól minden reggel ilyen lesz! Jó reggelt szívem! – csókoltam meg szenvedélyesen. Összeölelkezve simogattuk egymást. Az eddigi szenvedéseim elhalványultak. Néhány napja elképzelni se tudtam volna, hogy boldog leszek. Nem tagadom sok kérdés kavarog a fejemben. A kíváncsiság sem hagyott nyugton, így megtörtem a csendet. - Elmeséled, milyen volt?... A terhességed, a kisfiúnk... hogy mi történt? Miért hagytál el? Miért történt ez az egész? – sikerült meglepnem, a vonásai elárulták. Bámulatos gyorsasággal rendezte azokat.

- Igen, de jobbat tudok… - mosolyra húzta csókolni való ajkait, és a válaszától a fellegekben jártam.

Gyors puszit nyomott a számra, majd kipattan az ágyból. Felkapott egy pólót, s otthagyott. Felvettem a boxerem, majd az ágyszélére ültem vissza. Azon gondolkoztam, hogy most mi történt. Csak így itt hagyott. Léptek zajára kaptam fel a fejem, ekkor láttam meg, hogy hol járt szerelmem. Egyből jobb kedvem lett, amint megláttam őket.

Robbie-val és egy könyvvel a kezében jött vissza. Letelepedtünk az ágyra, ahogy kedvesem kérte. Végül Em-nél maradt az album. A könnyeivel küszködött. Felismertem az anyukáját, egyetlen egyszer találkoztam vele, de akkor nagyon mély benyomást tett rám. Végre elért olyan képekhez, melyeken én is szerepeltem. Nem is tudtam, hogy vannak ezek a képek. Vidáman csodáltam a furcsa remekműveket. Jól esett visszaemlékezni. Robbie azonban mozgolódni kezdett, és nyűgössé vált. Em egyből tudta, hogy éhes a pici. Megkaptam az elsőbbséget, hogy felöltözzek, majd az ágyon Robbie-val játszottam, míg Em elkészült. Kisfiúnkat az anyja vitte a konyhába. Törpe az etetőbe került. Mellette foglaltam helyet, mivel nem igazán ismertem ki magam a házban, most voltam itt először. Jobbnak láttam, ha inkább meghúzom magam, és a fotókat tanulmányoztam. Azonban legnagyobb meglepetésemre a két tetovált srác előkerült.

Em somolygott, a kopasz tagot ölelgette. A féltékenység egyre jobban mardosott. Megfeszült testtel és ökölbe szorult kezekkel néztem rájuk. Felismertem, már láttam korábban. Akkor is így ölelkeztek. Most lehetőségem volt „megcsodálni” az összes tetoválását. Erre még a fiam ellátásában is ő segédkezett. Miután észrevett persze kezet ráztunk. Irigykedve figyeltem, ahogy az én fiamat eteti. Gyakorlott mozdulataiból arra következtettem, nem egyszeri esetről van szó. Mennyi mindenről maradtam le. Megint dühös lettem.

- Szia Anyu! Csinálnál nekem is reggelit? – hangzott el a köszöntés. Hihetetlen, ezek itt élnek? Együtt? Mi a fene folyik itt? A rémképek egyből betörtek elmémbe. Az amúgy is labilis lelki egyensúlyomat megbolygatva. Higgadtságot magamra erőltetve – szó szerint kényszeríteni kellett magam, hogy nyugodt maradjak – űztem el az agyam szülte képeket. Rendeztem a vonásaim, éppen jókor. Chris kezet nyújtott s üdvözölt.

Mindenki egy-egy bögre kávét kapott. A hárman elkezdtünk beszélgetni. Meséltek egy csomó mindenről, s tényleg jó fejeknek tűntek. Mind a ketten elmondták, hogy szerelmem számukra olyan mintha a húguk lenne. Ennek örültem. Viszont megkaptam a fenyegetést, hogy ha bántom, akkor ők is bántanak…

Finomabbnál finomabb falatok kerültek az asztalra. Majd Chris kiszúrt egy képet. Végre én voltam nyeregbe. Mesélhettem, egyre erősödő nevetésben törtünk ki. A londoni buli fotók okozták a jó hangulatot. Végül Emília helyet foglalt mellettem s egy csókkal üdvözöltük egymást. Az album természetesen félre került.

Reggeli után kivettem Robbiet az etetőből, az ölembe ültettem s így nézegettük a képeket tovább. Néhány perc múlva azonban síri csend lett. Szerelmem nekem háttal állt, de így is láttam megfeszülő tartását. Még az evőeszköz is kiesett a kezéből. Egy lavinát indítottam el pusztán azzal az egy nyamvadt névvel. Em mérgesen szusszantott és fájdalmas hangon végre elmondta nekem, ki ez az alak. Kikerekedett szemekkel néztem ki a fejemből. Sokkoltak a hallottak. Jó lassan kezdenek a helyükre kerülni a kirakós kockái. Most valahogy érthetővé vált a viselkedése, de még akkor is piszkosul fájt, hogy így döntött. Megbízhatott volna bennem. Továbbá valahogy most is olyan érzésem volt, hogy nem feltétlenül a teljes igazságot mondta el. Elmondta egy részét vagy lehet, hogy az egészet, de itt-ott apró részletekről elhallgatott. Aztán kimondta azt a bűvös mondatot, amit igazából mindent eldöntött. „Téged meg a média követett mindenhova.” – tudtam, hogy igaz van. Ez ellen nem tehettem semmit.

Sok kérdés kavargott még bennem, melyekre választ szerettem volna kapni. Csakhogy éppen ebben a pillanatban egy zavaró tényező megzavart bennünket. Megszólalt a mobilom, a kijelzőn pedig drága ügynököm neve villogott. Em magamra hagyott, pedig még milliónyi kérdésem lett volna. De felemeltem a telefont. Amint felvettem már tudtam, hogy hiba volt. Több okból is. Elszakított Emtől. Steph fejmosását sem díjaztam. Rossz szokáshoz híven, amint kint voltam a teraszon rágyújtottam. Aztán jöttek a feladatok és utasítások kedvenc ügynökömtől, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa. Végül kis gondolkodási időt kértem rettentő fáradságra hivatkozva, ami részben igaz is volt. Ugyanakkor Steph felhívta a figyelmemet, hogy ő személy szerint nem bánja, ha eltűnök pár napra, de a családomra gondoljak. Na igen volt már rá példa, míg én végigaludtam két-három napot, addig elég furcsa hírek kerültek a magazinok címlapjára. Elköszöntem, majd befele siettem. A srácok kérdés nélkül mutattak a lépcső felé. Megindultam a háló felé, azonban az ajtóban megtorpantam.

- Nem mehetünk szállodába. Gyere inkább ide hozzám! – Emília telefonált. Azt hittem rosszul hallok. Szálloda?

- Igen, elintézek mindent. Nem lesz semmi baj! – már szinte remegtem a rám törő dühtől.

- Várlak! Puszi! – köszönt el barátságosan. Hát ezt nem hiszem el. Velem tölti az éjszakát, közben meg van valakije. Nem vett észre. Ledobta a telefont, aztán elvonult. Felöltözve került elő. Ekkor látott meg. Megállt, végigmért és megszólalt.

- Ne kímélj! – nagyot sóhajtott.

Hihetetlen egy nő. Alig töltöttünk együtt némi időt, mégis teljesen kiismert. Vajon mikor fogom én így kiismerni? Megismerhetem teljes valóját egyáltalán? Aztán rá kellett döbbennem, hogy akaratlanul árultam el a féltékenységem. Mert ki ne lenne az, egy gyönyörű nő mellett, szerencsés vagyok. Kezdtem megnyugodni. Közelebb jött hozzám és végig simított az arcom. Kár lett volna tagadni a nyilvánvalót, így inkább színt vallottam. A vallomásomért cserébe kimondta a legszebb szavakat.

- Én csakis téged szeretlek! – Közelebb húztam magamhoz, s megannyi szerelmet átadva csókoltam.

- Megjött Alex! – kiáltották a fiúk. Alex – ismételtem magamban a nevet. Ha jól gondolkoztam, akkor tulajdonképp vele is találkoztam. Bár az akkori megnyilvánulásai miatt fenntartásaim voltak felé. Kéz a kézben sétáltunk le a földszintre. Leesett az állam, amikor megpillantottam a két nagyra nőtt gyerekként viselkedő srácot. Meglepődve láttam, mennyire fel vannak spannolva valami miatt. Robbie-hoz mentem, de talált érdekesebb elfoglaltságot. Csak egy pillanatra nem figyeltem, mire egy mini atombomba landolt az ölembe. Ash szorosan ölelt, és majdnem megfujtott. Persze néhány hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra. Hatalmas nevetés tört ki belőlem, mikor a velünk szembe ülő két kitetovált srác arcát megláttam. Az elképedésük szavakkal leírhatatlan volt.

- Basszus, rossz hivatást választottam. – morgott Adam. A szemét le nem vette Ashley-ről.

- Jah, haver! Rob, be sem mutatod a vendéged? – Chris eléggé megnyomta a vendég szót. Csak mosolyogtam. Végre valami amiben előnyben vagyok.

- Ashley ők itt Adam és Chris! – mutattam a srácok felé. – Srácok, ő Ashley Green. – kobold húgom kimászott a fotelből, s kezet nyújtott a fiúknak. Egyből nyomulni is kezdtek. Finoman visszahúztam Ash-t hozzám, nem ült le a fotelbe, inkább a karfájára telepedett. – El a kezekkel fiúk! A húgom tabu! Arról nem beszélve, ha Alex nem nyír ki benneteket, mert le akarjátok nyúlni a barátnőjét, akkor én megteszem helyette. A kedvenc húgom nem adom! – megleptem a közönséget a monológommal.

- Köszi, de a hősködést inkább hagyjuk meg Alexnek! – nevetett ki Ash, mire bevágtam a megjátszott sértettséget. Összefontam a mellkasom előtt a kezeim, s felhúzott orral dőltem kényelmesen hátra a fotelbe.

Ash sejthette,hogy megjátszom magam, de nem árult el. Inkább visszajött mellém. Hízelgéssel próbálkozott és azokkal a boci szemekkel. Ha tényleg megsértődtem volna, akkor már a szavai hallatán kiengesztelt volna. De amikor azokkal az óriás szemekkel néz, akkor ember legyen a talpán, aki nemet tud mondani.

Megszólalt a csengő. Adam pattant fel, és nyitott ajtót. Kis idő múlva megjelent Alex, Adam is visszajött. Közölték, hogy mindjárt jönnek a többiek. Érdeklődve vártam, ki jöhetett még. Egy újabb pasas jelent meg. Ezt nem hiszem el! - csattantam fel magamban. Oké, gyönyörű, kívánatos nő Emília - a gondolatra is hatalmasat kellett nyelnem. Főleg a múlt éjszaka miatt, de neki nincs is nőnemű barátja vagy nem is tudom mit mondjak, kik is veszik körül. Adam, Chris és Alex mellett még egy újabb férfi. Egy valami azonban feltűnt a nagy elmélkedés közepette, hogy a férfi egyedül van. De hol van Emília? - tettem fel magamban ismét a kérdést. Bár nem voltam egészen biztos abban, hogy csak gondoltam vagy kimondtam. Mivel válasz érkezett: Em előre küldte az illetőt, mert Ő még telefonál.

Bemutatkozott a pasas. Két dolog maradt meg, hogy Garrett-nek hívját és ügyvéd. Alexnek magyarázott pár dolgot, aki szorgalmasan bólogatott neki. Kezdtem egyre nyugtalanabb lenni, Emília azóta sem jött vissza. Rossz érzésem támadt. Em-mel való beszélgetésemkor is már éreztem ezt. A beszélgetésünkre kellett koncentrálnom, emiatt valahogy elsiklottam felette. Most mégis behálózott.

- Ms. Hamilton, vagyis Veronica bízott meg az ő nevében kell eljárnom. – Garrett a hivatalos hangnemben kezdett el nekünk magyarázni.

- Megbízta? Az ő nevében? Eljárni? – nagyjából ezeket a szavakat fogtam fel a hangzavarból. Adam és Chris is hozzám hasonlóan meglepett volt. Mindhárman egyszerre akartunk válaszokat szinte ugyanarra a kérdésekre.

- Igen, kérem, mindenki nyugodjon meg! Nos, Veronica nagyjából az Államokba érkezését követően keresett meg. Több jogi üggyel bízott meg. Azóta telefonon tartottuk a kapcsolatot. Úgy állapodtunk meg, hogy amint döntött én megjelenek és teljesítem megállapodásunk rám eső részét… - magyarázkodott az ügyvéd.

- Basszus beszéljen értelmesen! –csattant fel dühösen Alex.

- Mr. Pattinson – fordult felém Garrett – ez az Öné. Egy nyilatkozat, miszerint bármikor nevére veheti a fiát, illetve egy meghatalmazás. – Az első részét még értettem, de mire jó a meghatalmazás? Vetődött fel a kérdés.

- Mit kell tennem? Milyen meghatalmazásról van szó? – feldobott az ötlet, hogy végre tényleg az én nevemet viselje a fiam.

- Néhány előre elkészített dokumentumot kell aláírnia. A meghatalmazás, pedig biztosíték vagy bizonyíték, ha bármi történik Veronica-val egyedül Önhöz kerülhet a fiuk. – leesett az állam. Teljesen végrendelet feelingje volt ennek a helyzetnek. Garrett közben egy-egy borítékot adott át Alexnek, Adam-nek és Chris-nek.

- Hol van Emília… Veronica? Miért van erre szükség? Alex mondj már valamit, az istenért! – aztán mintha az említett megvilágosodott volna.

- Nem azt nem teheti… Azt a jó büdös életbe! – szitkozódott folyamatosan. Én meg nem győztem kapkodni a fejem. Eddig csendben Robbie-val játszó Ash felpattan és Alex-et igyekezte csillapítani.

- Mi van már? Mond már! – förmedtem rá. Elvesztettem a fonalat, amitől eléggé dühös lettem.

- Rohadt nagy szarban vagyunk… az van… Bassza meg! Hogy tehet ilyet! – motyogott valamit az orra alatt, amit nem lehet érteni, mert már az orrnyergét masszírozta erőteljesen. – Megőrült ez a nő!

- A rohadt életbe, beszélj! – kiabáltam immár én is. Ash persze kettőnk között állt. Hirtelen sok minden átfutott az agyamon. – Alex! Beszélj!...