22. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

sikerült ma még ideérnem a frissel! :)
Köszönöm a díjat és mindenkinek a pipákat, szép számot hoztatok össze! Drága komizók, máris jönnek a válaszok a 21-eshez kapcsolódóan:

Zsuzsi:
egyszerűen muszáj volt ott abbahagynom. tudom, hogy gyilkosak tudnak lenni a függő végek :) a folytatásban minden kiderül! :)

Kriszty:
igyekeztem a következővel. bízom benne, hogy a függő végnek a folytatása elnyeri a tetszésed! :)

Ria:
mindig örömmel olvasom a hozzászólásokat függetlenül attól, hogy chat-ben vagy a fejezet végén megjegyzésként érkezik. nyugi, a hajad megmenekül! de érdekes ötlet... fontólóra veszem... de most totál happy van!!!

Gabó:
töredelmesen bevallom, hogy az alternatív vég valóban a vége lett volna a törinek (az eredeti felállásban). de mindenki izgult és drukkolt Em-nek a gyógyulásában. :) megesett a szívem, és Em megmenekült. igen, ütős lett a vége, mert egy kicsit fel kellett kavarni az álló vizet. igenis! már itt is van a folytatás!

egy szép hosszú folytatás! és szeretnék minél több komit olvasni!
Jó olvasást!

Puszi,
ZoÉ

~ Emília ~

- Mindent meg tudok magyarázni…

Tagadhatatlanul egy pillanatra meglátszott az arcomon a zavartság, de rögtön rendeztem a vonásaim. Egy másodpercig tényleg hittem a bűnösségében, de amint egymás szemében néztünk, tudtam az igazságot. Az a kék szempár oly igézőn és oly csodálattal tekintett rám. Majd megjelent a huncut mosoly a szája szegletében. Közben pedig hatalmasat nyelt. Fokozódott a légzése, mivel lejjebb siklott a tekintete, amely dekoltázsomon pihent meg. Engedélyeztem magamnak egy mosolyt, amit talán jelnek vagy biztatásnak vett. Rob lépett felém, de valaki megelőzte.

Egy magas, izmos szőkés férfi lépett elé. A semmiből termett előttem. Nagyon is szemrevaló példánya a hímek közül. A többiekkel ellentétben szürke árnyalatait viselte. Egyből azt gondoltam, hogy ez illik hozzá, pedig még nem is ismertem. Bár ahogy az arcát néztem, kellemes érzésem volt vele kapcsolatban. Az ismeretlen férfi felém kacsintott s nem bírtam ki, hangosan felnevettem.

- Helló Gyönyörű! – egyből a kezemért nyúlt. S szűnni nem akaró bókáradatot zúdított rám. – Vétek egyedül hagyni egy olyan szépséges hölgyet, mint te. Kellan vagyok. Lehetek a kísérőd? – nem győztem nem vigyorogni. Tetszett a közvetlen stílusa. Egyáltalán nem találtam bántónak vagy tolakodónak. Inkább hízelgőek voltak a szavai. Egy kicsit jól estek a lelkemnek.

- Szia, én Emília vagyok! – kéz fogás helyett megölelt és puszit nyomott az arcomra. Félve pillantottam Rob-ra, aki karba tett kézzel figyelte a párosunk. Végülis ő is ölelgette azt a csajt. Elégtételre gondoltam. De megesett rajta a szívem. – Köszönöm a bókjaid, de azt hiszem vissza kell, hogy utasítsalak. Tudod, a párom nem örülne neki.

- Hol a párod? – nevetett Kellan. Kecses mozdulatokkal kikerültem. Rob egyből utánam kapott. A derekamnál fogva húzott közel magához. Birtoklón puszit nyomott a számra.

Egyetlen puszi? Nekem ennyi nem volt elég. A karjaim a nyaka köré fontam. Először alsó ajkát, majd a felső ajkát kényeztettem, de most az egyszer nem akartam sietni. Nem érdekelt a közönség, nem érdekelt semmi. Csak csókolni szerettem volna. A hosszúra nyújtott szerelmes csókunkat a körülöttünk kuncogók miatt mégis meg kellett szakítanunk. Mindenki minket nézett.

- Srácok itt a remek alkalom, hogy megismerjétek a barátnőm, Emíliát. – Rob úgy fordult, hogy a derekamat ölelve mindenkivel szembe legyünk. – Kicsim, ők itt a barátaim és kollégáim. Nikki – akit Rob előzőleg ölelgetett és láttam a kezén megcsillanni az eljegyzési gyűrűt. – mellette Kristen és Elisabeth. Jackson, Peter és Kellan már bemutatkozott. – nem tudom, mire számítottam. De az arcukon megjelenő döbbenetre és hitetlenkedésre semmiképp.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. – legbájosabb mosolyom vettem elő, lehetőleg minél jobb benyomást tegyek rájuk. Ash, Vick és Lizzy csatlakozott hozzánk, ők ismerősként köszöntötték egymást.

- Jaj, Nikki! Csodálatos vagy! Csak úgy ragyogsz! – Ash-nek igaza volt. Valóban meseszép volt, a szemei csillogtak, ragyogott az egész arca. A ruhája is tökéletesen állt rajta. Büszkén simított végig gömbölyödő pocakján. Feltörtek bennem is az emlékek, mikor még Robbie a pocakomban volt.

- Köszi! Te sem panaszkodhatsz! Nem láttad, merre van Paul? Áh, biztos ismerőssel futott össze. – felfigyeltem Nikki szavaira. Mélységes megnyugvással töltött el, hogy nem többről, mint barátságról van szó közte és Rob között. Fellélegeztem.

- Emília, valamit el szeretnék mondani és van még egy kérdésem is. – Rob túlságosan komolyan beszélt. Szaporán vert a szívem, és vártam a folytatást. – Tudod az, hogy beléptél az életembe, volt a legjobb dolog a világon, ami velem történhetett. Sok más olyan dolog történt, ami mindkettőnkben mély nyomott hagyott. Súlyos sebeket szereztünk. Rossz döntéseket hoztunk, amiért sokat szenvedtünk. De mégis újra megtaláltuk egymást. Szeretlek, már a kezdetek óta a szívemben őriztelek. Szeretlek Szerelmem. S most, mikor kijöttél a kórházból, azóta erre készülök. Szeretlek, s ezen semmi sem tudott változtatni. Szeretném ezentúl jól csinálni, szeretném, ha egy család lehetnénk. Hozzám jönnél feleségül? – meghatódottságtól szóhoz sem jutottam. Rob a zsebéből előhúzott egy fekete dobozkát. Felnyitotta a fedelét. S kecsesen táncoltak a fények a meseszép gyűrűn. Rob várakozóan nézett rám.

- Igen. – remegő hangon feleltem a feltett kérdésre. S a következő pillanatban Rob a karjaiba kapott s úgy csókolt. Alig tudtam felfogni, hogy megkérte a kezem.

Fehér arany karika, amelyet három kő díszített. A középső kicsivel nagyobb volt, mint a másik kettő, de mégsem volt kirívó. Sőt ezzel bizonyította, hogy az egyszerű is lehet bámulatosan szép. Rob megfogta a kezem, s ahogy kell, felhúzta a gyűrűt. Az ujjamra került az a csoda. Csillogó kék szemeit felemelte a gyűrűről. A nyakába vetettem magam és úgy faltam ajkait. Miután elszakadtunk egymástól, de csak kicsit, végigfuttattam rajta a remegő ujjaim. Majd a lányok közre fogtak, s mindenki a gyűrűmet szerette volna megcsodálni. Majd egyre többen és többen jöttek gratulálni. Tom, Sam, Marcus, Bobby, Kellan, Peter. A közeli barátokat a többi kolléga követte. Rob mutatott be a vendégeknek és végig mellettem volt, együtt fogadtuk a gratulációkat.

- Hát mégis megtetted! De én szóltam időben! – lépett Rob-hoz egy elég rosszkedvű nő.

- Steph, kérlek! Nagyon sokat köszönhetek neked, tudom. Hidd el, tudom, mit csinálok!. A többit majd megbeszéljük, de most ünnepelj velem! – mire Rob befejezte a mondanivalóját, addigra Steph mosolyogva bólintott neki és megölelték egymást. – Kicsim, szeretném bemutatni Stephanie-t, az ügynököm.

- Helló, Emília vagyok! – kezet fogtunk. Végigmért, majd mintha megnyugodott volna a látottaktól.

- Gratulálok! Viszont majd össze kell ülnünk megbeszélni néhány dolgot. – továbbra is kimérten beszélt, legalábbis velem.

- Steph, mindenképp. Akár már holnap, de most tegyük végre félre a munkát!

- Remélem tetszik az eljegyzési buli. – súgta a fülembe Ash.

- Oh, hogy te is benne voltál. Tudhattam volna. – megöleltem drága barátnőm. – Köszönöm!

Előkerültek a pezsgősüvegek. Sorra nyitották az újabb és újabb üvegeket a pincérek. Elcsíptem néhány irigykedő, lenéző pillantást. De nem foglalkoztam velük. Mert boldog voltam Rob mellett. Zene, tánc, pezsgő és buli. Életem legjobb éjszakájának találtam, pedig még messze volt a hajnal.

Rob nem engedett el, a vendégek távozása után a karjába kapott. Úgy vitt fel a szobánkba. Az ágy végében állt meg, ott finoman leengedett, hogy a saját lábamon álljak meg. Lágyan csókolt. Játékosan az alsó ajkam kényeztette, majd nyelve kutatva csúszott beljebb. Az ujjait a gerincemen futatta le és fel, amitől jóleső remegést váltott ki belőlem. Míg ő élvezte a lassú és megfontolt lépéseit, addig én megszabadítottam a zakójától. Az ingét gomboltam ki, mikor mellkasához szorította le. Két egész hétnyi várakozás miatt türelmetlen voltam. Kihúztam a kacsóim a kezei közül. Durcásan hátat fordítottam, amivel elértem a célom. Szorosan húzott közel magához. A hajamat elkotorva a fejét a nyakamba temette. Csókokkal hintette, finoman megszívta a bőröm. A csípőm Rob-hoz szorítottam, s olykor-olykor kicsit jobban hozzányomtam férfiasságához. Ezekkel a mozdulatokkal ki tudtam belőle csikarni néhány nyögést. Kioldottam a ruhám, s ellépve Rob-tól kibújtam belőle. Kecsesen dobtam földre a ruhám. A következő a melltartóm volt, ami ugyancsak a ruha mellett végezte. Cipőmet lerúgva az ágyon helyezkedtem el. Szerelmem ledobta az általam kigombolt ingét, s fölém helyezkedett el. Szerelmes csókjától elvesztem, elengedtem magam. A bal kezén támaszkodott, míg jobb kezét először a térdemnél éreztem. Rob keze végigcsúszott a combomon először a külső részén, majd a belső felén. Megremegtem sokadszorra az érintéseitől. Végül magára húzta a lábam, mely készségesen ölelte. Ajkamról, ismét a nyakamra tért. De ezúttal ingerlésemre a nyelvét használta, lassan húzta végig azt le egészen a melleimig. Felváltva ízlelte az egyiket, majd a másikat. Már égetett a vágy, azt hittem kigyulladok, ha nem kaphatom meg azt, amire vágyom. Sűrűsödő nyögéseimre Rob csak kuncogott. Keményedő ágyéka teljesen nekem feszült, szemérmetlenül ringattam a csípőm. Úgy láttam, sikeres volt az akcióm, mert Rob egyből kiszabadította önmagát a maradék ruha fogságából. A bugyim egyetlen mozdulattal tűntette el rólam. Ismét fölém helyezkedett, de ezúttal eggyé váltunk. Abban a pillanatban Rob hangosan felnyögött. Gyengéden, megfontoltan kezdett el mozogni bennem. Tudtam, hogy óvni akar, de túlságosan vágytam rá. Körmeim a hátát karcolták, fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb mozgásra. Megtette, a rám törő gyönyörtől csillagokat láttam. Egyszerre értük el a csúcsot, egymás karjaiban élveztük ki a pillanatot. Lassan csillapodott a légzésünk. Szorosan összebújva.

- Szeretlek. Nagyon szeretlek. – néztem mélyen Rob szemébe. Összefűzte ujjaink a fejünk felett, úgy kapaszkodtunk egymásba.

- Nagyon szeretlek és is. Eszméletlenül kívánlak még most is. – szavaira nem is lett volna szükség, a teste egyértelmű jelét adta. – Amióta felébredtél, azóta csak erre a pillanatra tudok gondolni. – csókok közepett vallott nekem. Érzéki hangon beszélt, amivel megbűvölt. – Arra, hogy simogatlak, hogy csókollak, hogy az enyém leszel újra. De tudtam, hogy várnom kell. – az ujjaival köröket írt le a hegem körül. – Hogy újra erős, egészséges légy. Nem azért nem közeledtem feléd, mert nem szeretlek. Hanem azért, mert így is minden alkalommal, minden csóknál, minden simogatásnál a saját határaimat, az önuralmamat kísértettem. Megőrjítesz! Úgy kívántalak, mint még soha. Szeretlek, s soha nem engedlek!

- Köszönöm. Köszönöm, hogy elmondtad. Szeretlek.

Hevesebb csókokban forrt össze az ajkunk, majd a testünk is. Szívünk ritmusára mozogtunk, hogy újra beteljesülhessen a szerelmünk. A gyönyör pillanata még elsöprőbb volt, mint előtte és jóval tovább élvezhettem hatását. Fokozottan éreztem mindent magam körül. Az összesimuló csupasz testünkön végigfutó izzadságcseppeket. A ránk omló finom takarót, amit Rob húzott magunkra azért, hogy elkerüljük a megfázást. Szerelmem nyughatatlan ujjai táncoltak a testemen. Szűnni nem akaró vágy lobogott mindkettőnk szemében. Az energia tartalékaim azonban elfogytak, felemésztettem mindet. Így is meglepően sokáig bírtam a szeretkezéseket. Totálisan elfáradtam, de egy cseppet sem bántam semmit. Varázslatos, csodálatos éjszakát követően megleltem a békét a párom, a vőlegényem karjaiban.

Rob előtt ébredtem fel. A hátamnak simult, a derekamnál ölelt magához. Csak egy picikét mocorogtam. Megfordultam, hogy szembe legyek fele. Eme manőver közben lecsúszott rólam a keze, amit rögtön vissza tett az előző helyére. Nem ébredt fel, öntudatlanul is ragaszkodott hozzám. Ettől a gondolattól átjárt a testem és a lelkem a melegség. Hozzá tartozom s ő pedig hozzám tartozik. Egymáshoz tartozunk. Ehhez hasonló gondolatok fordultak meg a fejemben, míg az alvó Rob-ot figyeltem.

Gondolataim más irányt vettek. Azon kezdtem el töprengeni, hogy mihez kezdjek az életemmel. Furcsa érzés szabadnak lenni annyi félelem után. Úgy felkelni reggel, hogy boldog vagy. A rosszkedv vagy bármi, ami elrontaná a kedved messze elkerül. A szeretett férfi tart a karjaiban, aki a buja éjszaka után békésen szuszog mellettem. Az arca nyugodt s még álmában is mosolyog. Hamarosan az ő felesége leszek. Mihez kezdjek az életemmel? – tettem fel magamnak ismét a kérdést. Nem az esküvőre gondoltam, mert abban száz százalékig biztos voltam. Hanem arra gondoltam, hogy újra hasznos szeretnék lenni. A közösség, a társadalom hasznos tagja lenni. Úgy mint akkor régen abban az étteremben. Nem a pénz számított, hanem az, hogy hasznosnak érezzem magam.

Éktelen sírás rázta meg a házat. A legkisebb Pattinson-nak volt a legnagyobb hangja. Gyorsan kipattantam az ágyból, magamra kaptam tiszta fehérneműt, pólót és egy rövid nadrágot. S már szaladtam is a hang irányába. Claire sétálva igyekezte megnyugtatni Robbie-t. Amint átvettem a kicsi fiam, s beszélni kezdtem csillapodott a sírása.

- Jó reggelt, Claire! Milyen nyűgös a fiatalúr! – egy kicsit járkáltam, és Robbie hátát simogattam.

- Jó reggelt, Drágám! Még egyszer gratulálok nektek! – adott két puszit a drága asszony. – Jó rátok nézni, olyan boldogok vagytok.

- Köszönöm. – Robbie egy kicsit megint sírósabb lett. – Jaj, kicsikém! Nincs semmi baj! Itt a mami, de most maradjunk csendben, mert a papa még alszik. Hadd aludjon még, nagyon elfáradt! – Claire felkuncogott, amitől elpirultam. Pedig nem állt szándékom elmondani, hogy nem épp alvással töltöttük az éjszakát. Mégis kicsúszott a számon. Aztán úgy döntöttem, hogy inkább leülök. A konyhapulthoz telepedtem le. Claire kávét főzött és reggelit készített. Robbie-t nem tudtam lerakni, az ölembe fészkelte magát. Láthatóan nagyon élvezte a figyelmet.

- Tessék, Drágám, kész a kávé! – Claire elém rakta a kávésbögrém. – Hogy képzeled el az esküvőt?

- Még nem gondolkodtam az esküvőről. Bár a szűk körű esküvő híve vagyok. Az egy olyan személyes pillanat, ami csak a családra és a közeli barátokra tartozik. Segítenél a szervezésben? - Ezt a kérdést még három személynek tettem fel, akik repestek az örömtől, hogy rájuk gondoltam.

Claire-rel beszélgettem, míg a csengő meg nem szólalt. Az illető türelmesen várt az ajtó előtt. Robbie-val a karomon nyitottam ajtót. Stephanie állt velem szembe, láthatóan meglepődött. Kedvesen beinvitáltam, s kávéval kínáltam. Claire-hez csatlakoztunk a konyhába. Ők sokkal közvetlenebb módon üdvözölték egymást. Míg velem szemben Stephanie véleménye nem változott. Arra gondoltam, hogy nem feltétlenül nekem szó a bizalmatlansága, hanem alapvetően neki több időre és hosszabb ismeretségre van szüksége ahhoz, hogy belássa, nincsenek rossz szándékaim.

- Claire, vigyáznál Robbie-ra, míg felkeltem Rob-ot? – egy bólintás elég volt. A picúr is értette, mert egyből a nagyiját halmozta el figyelmével. Véletlenül ütötte meg a fülem Rob ügynökének a kérdése.

- Claire, te csak így megbízol ebben a nőben? Nem félted a fiad? És ez a gyerek? – az hogy ennem nem szívlel, esetleg kételkedik bennem nem volt újdonság.

- Igen, mert boldoggá teszi a fiam. Megbízom benne, és megszeretem Emíliát. Soha nem láttam ennél boldogabbnak, vidámabbnak a fiam. Te tudod a legjobban, mennyire megviseli a figyelem, a nyomás. Örülök neki, hogy van mellette valaki és talált egy olyan társat, akit egyáltalán nem érdekel a csillogás, a hírnév. Hidd el, megbízhatsz bennük! S nézz csak rá, ez a pici fiú teljesen olyan mint az apja. Rob pontos mása.

A beszélgetés további részét nem akartam kihallgatni, így is többet hallottam, mint amit szabad lett volna. Az mindennél többet jelentett nekem, hogy Claire kiállt mellettem. Ezen gondolkozva léptem be a szobánkba. Rob a hátán feküdt. Teljesen kiterült az ágyon, a takaró lecsúszott a derekáig. Csendben odaosontam az ágyhoz, remélve Rob nem dönt úgy, hogy megfordul vagy épp felébred. Óvatosan másztam mellé, majd átvetettem a lábam a csípője felett. Az enyhén szétnyílt szájára hajoltam, s nyelvemmel rajzoltam körbe. Csókkal ébresztettem. A kezei egyből utánam kaptak, s kipattantak a szemei. Hirtelen ragadott meg, s fordított maga alá. Vadul csókolt. Majd megütközve nézett a testemet fedő ruha miatt.

- Jó reggelt, Édesem! – simítottam végig csupasz felsőtestén. Megremegett az érintésemtől.

- Jó reggelt, Szerelmem! Gyere, szabaduljunk meg ettől a sok felesleges ruhától! – keze a pólóm alatt járt. A melleim masszírozta. Sóhajtva adtam tudtára, mennyire jól csinálja, amit csinál.

- Rob! Édesem! Én is szeretném, de most nem lehet! – megdermedt mozdulat közben. Értetlenül nézett rám. – Most nem, majd este! Itt van az ügynököd… - Ez megtette a hatását, mert egy utolsó csók után hajlandó volt felkelni.

Rob a fürdőbe vonult, míg beágyaztam, s összekapkodtam a tegnap szétszórt ruhákat. Szerelmem melegítőben és pólóban jött vissza hozzám. Persze, ha rajta múlt volna, megint az ágyban kötünk ki, de most nem volt erre megfelelő az idő. Kézen fogva, összefűzött ujjakkal indultunk lefele. Claire és Steph az asztalnál ült, kávéztak. Robbie körülöttük totyogott. Láttam, hogy a nagyi beszélgetés közben is fél szemmel az unokáját figyeli. Robbie amint meglátott bennünket, felénk iramodott. Rob nevetve kapta a karjába a törpét. A vigyora fülig ért. Puszit adott Robbie buksijára, az anyukáját is puszival üdvözölte. Az ügynöknek jót tett a Claire-rel folytatott beszélgetés, mert barátságosabban szólt hozzám. Rob a kávéját felmarkolva javasolta az ügynökének, hogy telepedjenek át a nappaliba. Magukra akartam hagyni őket, de Szerelmem ragaszkodott a jelenlétemhez.

- Továbbra is tartod az elhatározásod? – Steph csalódottsága az arcán látszott.

- Igen. Eldöntöttem, és nem kívánok ezen változtatni. – Rob határozottan válaszolt, majd a kávéjába kortyolt.

- Milyen elhatározás? Miben döntöttél? – nem bírtam ki, kíváncsivá tettek.

- Arról, hogy befejezi a filmezést. Legalábbis egy időre. – az ügynök válaszolt nekem.

- Rob, ugye csak viccelsz? Ne, ne csináld ezt! – nem is tudom, mit kellett volna mondanom. Váratlanul ért ez az egész.

- Kicsim, nem örökre hagyom abba. – simogatta meg az arcom. – Csak kell egy kis szünet. Pihenő. Nyugodtan megszervezzük az esküvőt, elmehessünk nászútra. Több időt tudjak veled és Robbie-val tölteni…

- De a filmezés az életed… Kérlek, gondold meg magad! – nem tudtunk változtatni a döntésén. Tényleg eldöntötte.

- Rendben elintézek mindent. Akkor befejezitek az utolsó simításokat a filmen Ashley-vel. Még van egy fotózásotok, néhány interjú, aztán utána „szabadságra” mehetsz. – Steph egy vaskos határidőnaplót lapozott. – Ezeket viszont muszáj megcsinálnod. Köt a szerződés. Ha jól látom, akkor ez az egész még egy hónap…

Steph távozása után leültem, s tényleg mindent átbeszéltünk Rob-bal. Értettem az indokait, s biztosított róla, hogy nem örökre akarja feladni a színészetet. Ha kap olyan ajánlatot, ami megtetszik neki, el fogja fogadni. S még egy hónap munka vár rá. Nem akartam, hogy ekkora áldozatot hozzon. Tudtam, hogy a színészet, a filmezés lételeme.

Akkor azt gondoltam, milyen hosszú idő az az egy hónap. Tévedtem, mert elrohant az idő. Ráadásul mozgalmasra sikerült. Félve vettetem fel az ötletem Rob-nak, hogy költözzünk vissza Londonba. Nem akartam tovább L. A-be maradni. Míg Rob dolgozott, addig kutattam az új házzal kapcsolatban. Közben a nagyszülők, Lizzy és Vick is hazament. A srácok is továbbálltak a következő városba, ahol koncertezni fognak. Nagyon üres lett az az óriási ház. Rob-bal közösen úgy döntöttünk, hogy az esküvő szervezését majd egy hónap múlva kezdjük meg, ha már visszaköltöztünk Angliába. Néhány szép házat találtam, amelyek megtekintésében segítséget kértem Claire-től és Richard-tól, hogy minél előbb találjunk egy új fészket magunknak. Már néhány dolgot elkezdtem előre összepakolni.

Rob és Ash korán reggel elment, mert egész napos fotózáson vesznek részt. Valahol a városon kívül. Alexet az utóbbi időben alig láttuk, ha hazakeveredett, akkor Ash-el bezárkóztak a szobájukba. Robbie-val kettesben töltöttem a napjaim. Miután Robbie-t lefektettem a szokásos délutáni alvására, azon kaptam magam, hogy a laptopon pötyögöm a gondolataim. Ahogy visszanéztem, jó néhány oldalt sikerült írnom. S még mindig a fejemben zakatoltak a gondolatok. Nekifogtam a folytatásnak. Akkor még nem tudtam, mi fog kisülni belőle. Legtöbbször akkor foglalkoztam ezzel, mikor egyedül voltam. Úgy döntöttem, ameddig nem végzek, addig nem mutatom meg senkinek. Ez az én titkom volt. Egyszer ugyan Rob kiszúrta, hogy nagyon ügyködöm valamin, akkor csak annyit mondtam, hogy házat keresek és semmit nem találtam.

Bár a nappalok jó része magányos volt, az éjszakák mindent kárpótoltak. Rob oly odaadóan és gyengéden bánt velem. Kimondhatatlanul kívántam, akartam őt, s minden egyes nap fénypontja az éjszak volt. Mikor dübörgő szívünk egy ütemet vert, testünk együtt mozgott, s együtt merültünk mélyre a feneketlen gyönyör tengerében. S a beteljesülés pillanatában az Ő nevét tudtam csak kiejteni. Ez a férfi az enyém, s én mindenestül az ővé vagyok. A teste, a szívem és a lelkem neki adtam. Minden éjjel szorosan húzott magához, még véletlenül se meneküljek.

Lassan közeledtünk a Steph által megadott hónap végéhez. Végre megtaláltam álmaim házát. Csodaszép két emeletes ház kerttel. S nincs messze Rob szüleitől sem. Hitetlenkedve fogadtam, mikor megláttam a képeket. Túl szépnek gondoltam, s nem igazán hittem el. Valamilyen fondorlatos módon egyetlenem megsejtett valamit, mert riadóztatta Claire-éket. Hatalmas hálával és valami nagyon jó ajándékkal kell előállnom, hogy megköszönjem nekik azt a rengeteg segítséget, amit tőlük kaptunk. Miután ők is szemrevételezték a házat, áradoztak róla. Rob vállalkozott a feladatra, hogy ő is megnézze azt a házat. Két napra emiatt nélkülöznöm kellett szerelmemet. Megnézte a házat ő is, és aláírta a papírokat. Ráadásul azonnal beköltözhető volt a ház, így a cuccunk nagy részét előre küldtem.

Az egy hónap lejártát jelezte Rob utolsó interjúja. A sajtó nagyon érdeklődött Rob után. Felröppentek hírek az eljegyzésről, az esküvőről és a családunkról, de ezeket senki nem erősítette meg vagy cáfolta meg. Emiatt Robot, akárhol tűnt fel majdnem szétszedték némi információ morzsáért. Nem is a rajongók, mint inkább a lesifotósok két lábon járó céltáblája lett. Rob az utolsó héten visszaszámolta a napokat.

Felvirradt az utolsó interjús napja. A kimerítő éjszaka ellenére Rob kirobbanó formában ébredt. Addig mesterkedett, míg sikerült teljesen a bűvkörébe vonni s elcsábítani. A fürdőben forróra sikerült együttlétünk után mindketten kielégülten vigyorogtunk egész reggel.

Sok tekintetben különlegesnek számított ez a mai nap. Most először fogunk együtt kiállni a közönség elé, hogy egyszer válaszoljunk nyíltan a kérdésekre. Többször szóba került, mi lenne a helyes megoldás. De talán az a legtisztább, ha mi magunk felvállaljuk egymást, a kapcsolatunk, hogy ne találgatásokat, kitalációkat és szemen-szedett hazugságokat terjesszenek rólunk. Ash önként vállalkozott Robbie felügyeletére. A pöttöm energiabomba már előre megszervezett mindent, s a régi kolléganőivel együtt fogják végignézni a szereplésünk a tévében.

Egész nap bennem volt a frász, hisz hatalmas lépésre készülünk. Nem bírtam enni és csak piszkáltam a kaját, Rob jókat kuncogott rajtam. Aztán végre eljött az idő, s megérkezett Dean és Steph. Újra és újra átrágtuk a kérdéseket, mit szabad és hogyan szabad mondani. Abban egyeztünk meg, hogy Rob bejelenti a kapcsolatunk, az eljegyzést és a szabadságra vonulását. De minden mást szeretnénk megtartani magunknak.

A stúdió előtt óriási tömeg fogadott bennünket. Egy egész különítmény csapódott mellénk, mivel Rob-nak kötelezően végig kellett mennie a kordon mellett autogramot osztogatva és fényképeszkedni a várakozót rajongókkal. Szerelmem jobbján és balján egy-egy kétajtós szekrény állt, s követték minden mozdulatát. Dean és Steph fogott közre, s kicsit távolabbról figyeltük Rob-ot, amint faggatták a filmjéről s rólam, mert néhány embernek feltűntem. A kötelező kör után kézen fogva sétáltunk végig a stúdió folyosóján. Páran köszöntek, üdvözölték páromat, de többre már nem volt idejük. Rohantak valahova. Egy hatalmas szobába irányított bennünket az egyik asszisztens. Asztal székekkel, kanapé fotelekkel és hatalmas tükör adta a berendezést. Két lány elkapott s a tükör elé ültettek, smink és egy-két hullám után engedtek el. Míg a végeredményt csodáltam, meghozták a ruháinkat. Nem értettem, miért nem viselhetem a sajátom.

Egy sima fekete ruhát kaptam, kiemelve minden domborulatom. Párom éhes oroszlánként legeltette rajtam a szemeit. Rob az egyszerű, de minden alkalomra illő fekete-fehér kombinációt kapott. Fekete öltöny és fehér ing. Épp csak engedtem volna a csábításnak, amikor vad kopogtatás után ránk rontott egy asszisztens. Persze ő és Rob is könnyen lépkedett, de nekem a tíz centis sarkakon kellett végig egyensúlyoznom. Örültem, hogy a díszlet mögé egyben értem oda. Csak ott tűnt fel, hogy nem vagyunk egyedül, mármint Steph és Dean a kulisszák mögött ácsorgott.

Rá láttam a nézőtérre, amely egy lelátóra emlékeztetett. Gyorsan futott végig az embereken a szemem. A közönség soraiban főként nők foglaltak helyet. A korosztály széles skáláját felvonultatva. Ahogy a közönséget figyeltem, még jobban elhatalmasodott rajtam az idegesség. Rob kezét szorítottam, aki még mindig nyugodtan figyelte az eseményeket. Felcsendült a jellegzetes szignál, s a műsorvezető bevonult. Ezzel kezdetét vette a show. Peregtek az események, s elhangzott a bevezetőnk.

- A mai show különleges vendégeket köszönt. Kérem üdvözöljék Robert Pattinson-t és bájos kísérőjét, aki most lép először nyilvánosság elé!...