23. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

megérkeztem, itt a péntek és itt az új fejezet. Köszi a pipákat és a komit (Zsuzsi). Nem szaporítom tovább a szót, úgy érzem minden benne van a fejezetben.

Jó olvasást!
Örülnék, ha minél több komit olvashatnék! :)

Puszi,
ZoÉ

~ Robert ~

Közeledtünk a Steph által megadott hónap végéhez. Még soha életemben nem vártam ennyire semmit, mint ama jeles dátumot. Bár aggódtam az interjú miatt, de sokkal inkább érdekelt az, hogy utána szabad leszek. Az egyetlen esemény, mikor hajlandó vagyok megjelenni az Ashley-vel közösen forgatott film premierje. Azt is csak azért, hogy támogatni tudjam szeretett pöttöm kis húgom. Ash, akinek annyi mindent köszönhetek, annyi mindenben támogatott. Kitartott mellettem, mintha tényleg a testvérem lenne. Addig viszont a saját családomnak élhetek. Újra és újra előkerültek a pajzán gondolataim. Nemcsak az éjjelt, hanem a nappalt is végigszeretkezhetjük. Már pusztán attól beindultam, hogy éreztem magam mellett szerelmem törékeny testét. Egyenesen elvesztem, mikor szorosan hozzám simulva szuszogott s a bőrömön éreztem leheletét.

Repestem az örömtől, mikor kedvesem felhozta a költözés ötletét. Sajnos a rám osztott munka miatt a ház keresésében nem tudtam segíteni. Szerencsére elcsíptem a megbabonázott tekintetét, amit az egyik kép csalogatott elő. Vágyakozva sóhajtott a kép láttán. Meg kellett nekem is néznem azt a hirdetést. Ismertem a környéket, ahol a házat hirdették, elég közel volt anyuékhoz. Titokban értesítettem őket, hogy nézzék meg a házat, hogy megéri közelebbről is megnézni. Tipikus két emeletes ház kerttel, berendezett s azonnal beköltözhető legalábbis a hirdetés szerint. Miután anyuék megszemlélték a házat, áradoztak róla. Felpattantam az első járatra, hogy elintézhessem a megvételét. Fájó szívvel búcsúztam el Em-től, már akkor hiányzott, mikor kiléptem az ajtón. Csupán két napig, két nagyon hosszú napig kellett elviselnem a hiányát. Azzal bíztattam magam, minél előbb elintézem, annál hamarabb mehetek vissza hozzá. Lesz egy új fészkünk, ahol nyugodtan élhetünk.

Apa jött elém a reptérre. Bíztam benne, hogy nem vesznek észre. Türelmetlenül vártam a pillanatot, hogy lássam a házat. Nem csalódtam benne. Most az egyszer a képek és a leírás nem hazudott. Nem haboztam, s rábólintottam a vételre. Azonban ebben a két napban mást is sikerült elintéznem.

Lizzy a konyhapulton hagyott egy utazási magazint. A nászútra gondoltam, mikor belelapoztam. Voltak ötletim a nászutat illetően. S mást találtam helyette. Megtaláltam az esküvő tökéletes helyszínét. A közelben lévő szigeten egy kastély és a körülötte elterülő hatalmas zöld terület remek lehetőség egy szabadtéri esküvőhöz. A kastélyt felújították, s kisebb-nagyobb rendezvények idejére kibérelhető. Rengeteg szobával, hatalmas konyhával rendelkezik. A legfontosabb mégis az, hogy a zajos, nyüzsgő várostól távol van. A családom, a barátaim, a kollégáim nyugodtan élvezhetik az itt eltöltött napokat, mert nem kell félni a „paparazzik támadásától”. Lizzy és anyu segített a tervem kivitelezésében. S ezt meglepetésnek szántam szerelmemnek.

Végre elérkezett a hónap vége, az utolsó interjú napja. Az éjszakát ismét szeretkezéssel töltöttük. Képtelen vagyok betelni Emíliával, minden alkalommal csak még jobban kívánom. Az egómat nem kicsit fényezi, mikor szerelmem reszketve hull a karomba az általam okozott gyönyörtől. A kéjes nyögései, alattam vagy felettem vonagló teste még inkább arra csábít, hogy az enyém legyen. Reggel amint felébredtünk fedetlen teste láttán testem egyből reagált. Egy pontban fájón lüktettem. Simogatásaimmal, csókjaimmal sikerült teljesen elcsábítanom újra. Most a fürdő lett a szenvedélyes szeretkezésünk helyszíne.

Sok tekintetben különlegesnek számított ez a mai nap. Most először fogunk együtt kiállni a közönség elé, hogy egyszer válaszoljunk nyíltan a kérdésekre. Szerelmem féltettem, mivel a nyilvános szerepléssel önként lép a célkeresztbe. Féltettem az őrült felhajtástól, vagy az elvakult, fanatikus rajongóktól. Mégis értem erre is képes. Ahogy egymás kezét fogtuk, tudtam, nincs mitől félnem. Együtt vagyunk, együtt erősebbek vagyunk. Emílián egész nap látszott, hogy feszült. Aztán végre eljött az idő, s megérkezett Dean és Steph. Újra és újra átrágtuk a kérdéseket, nekem már unalmas volt. Ismertem a menetrendet, több ezer hasonló interjún vettem részt. S ez megedzett még a legváratlanabb eseményekre. Sejtettem, hogy a kapcsolatunk, az eljegyzés és a családunk foglalkoztat mindenkit.

Egy kisebb hadsereg állt rendelkezésünkre. Nélkülük egy lépést sem tettem volna. Nekem kötelezően üdvözölnöm kellett a felsorakozott rajongókat. Aláírást osztottam és velük pózoltam a képeken. Sikítozás, kiabálás, villogó vakuk és így kell végigmennem a kordon mellett. Két testőr szorosan a nyomomban volt. Dean-t külön kértem, hogy maradjon és vigyázzon Em-re. Egyből kiszúrták, hogy az állandó testőröm és az ügynököm szerelmemet fogták közre. Eleget tettem a kötelességemnek, majd kézen ragadtam kedvesem s úgy haladtunk előre az öltözőnk fel. Jártam már itt, nem is egyszer. Néhányan futtában üdvözöltek. Ezúttal egy nagyobb öltözőbe irányítottak bennünket. Elkezdődött a szépítkezés.

Végre olyan öltözéket kaptam, ami még egy kicsit tetszett is. Fekete öltönyt és fehér inget húztam magamra. Ahogy megpillantottam szerelmem alig bírtam magammal. Emília ruhája rövid és testhez simuló volt. A vágy eluralkodott rajtam. Akartam, kívántam őt. Mire elértem volna a célom, hogy itt és most azonnal az enyém legyen. Vadul dörömbölni kezdtek az ajtón. Kellett néhány pillanat, hogy lehűtsem magam. Majd elindulhattunk a színfalak mögé, ahonnan a közönség elé járulunk. Em végig a kezemet szorította. Csak még egy kicsit kell kitartanunk aztán vég! – bíztattam saját magam. Elhangzott a szokásos dallam. Ezzel kezdetét vette a show.

- A mai show különleges vendégeket köszönt. Kérem üdvözöljék Robert Pattinson-t és bájos kísérőjét, aki most lép először nyilvánosság elé, Veronica E. Hamilton-t!...

Jerry a házigazda köszöntött bennünket. Az első udvarias körök után kíméletlenül kérdezett. Míg engem idegesítettek a kérdések, addig kedvesemből előbújt az a magabiztos nő, aki lett belőle. Minden piszkálódás ellenére önuralmát megőrizve felelgetett a neki szegezett kérdésekre meglepően őszintén.

- Nem Jerry, engem egyáltalán nem érdekel a pénze. Nem a hírneve miatt szerettem bele. – látszott a műsorvezetőn és a közönségen a döbbenet Emília nyugodt és bájos szavain. A hangjában mégis a magabiztosság és egy fajta él jelent meg. Már a sokadik gonosz kérdéssel próbálták kihúzni belőle, hogy csak a pénzem miatt van vele. Aljas egy társaság. – Az első találkozásunkkor még azt sem tudtam, hogy színész. Nem ismertem. Nekem egy teljesen átlagos srácnak tűnk, aki roppant módon előzékeny, érzékeny és segítőkész.

- Ez így van, mármint a találkozásunk. Én is furcsálltam, de tényleg nem ismert. – mosolyogtam a kellemes emléken. Még mindig kristálytisztán látom magam előtt azt a lányt, aki a bőröndjével a kezében és a pocsolya áztatta ruhájával hálásan pillant rám. Már akkor valami megfogott benne, a szemei rabul ejtettek.

- Meg is kérdezte. – nevetett kedvesem. – Mindegy. Attól függetlenül, hogy a párom színész, én ugyanaz maradtam. Mármint egy étteremben dolgoztam, főztem, mostam és takarítottam. Rá is! – bökte meg a vállam. – Nagyon rendetlen tud lenni.

- Most hogy így mondod, régen sütöttél nekem palacsintát.

- Akkor ti együtt éltek? És te főztél, mostál és takarítottál?

- Persze, a párok együtt élnek, nem? – imádtam a enyhén gúnyos kérdést szerelmemtől. – Engem úgy neveltek, hogy igenis tudjak főzni. S mint mondtam, teljesen hétköznapi módon csináltam a házimunkát.

- Ez még Londonban volt, ugye? – erre csak egy bólintással feleltünk. – Mi változott meg azóta? S mióta vagy L. A-be?

- Szívem szerint azt mondanám, hogy semmi nem változott meg azóta. A szerelmünket illetően nem változtunk. Még mindig ugyanúgy szeretjük egymást. Az életem viszont változott. S emiatt én magam is változtam.

- Miért változott az életed? Mondjuk Robertet mindenhova követik. Nehéz lehet elviselni a konkurenciát. Talán a pénz és a hírnév az oka? – mindenáron rá akarják húzni kedvesemre, hogy csak egy haszonleső nőcske.

- Oké, tisztázzuk! Nem tartom magam féltékeny típusnak. A rajongók szeretik, odavannak Rob-ért és a filmjeiért. Továbbá nincs szükségem Rob pénzére. Van pénzem, megtakarításom. Mikor L. A-be jöttem nem tudtam munkát vállalni, ezért van néhány befektetésem. A hírnév sem vonz. Sőt kifejezetten kényelmetlenül érzem magam tőle.

- Héé, ezt eddig nekem nem is mondtad! – játszottam a felháborodottat.

- Bocsi. – mosolygott rám, s legszívesebben azonnal megcsókoltam volna – Hogy miért változott az életem? A fiunkért. – taps és üdvrivalgás alakult ki. – Nagyon vigyáznom kellett magamra a terhesség alatt.

Jerry tovább csűrte-csavarta a kérdéseit, de végül lejárt a műsoridő. A kamerák leálltak. Felsóhajtva álltunk fel a kanapéról. Kezet fogtunk a műsorvezetővel, majd megcsókoltam szerelmem. Végre. Egész végig erre a pillanatra vártam. Egy hosszú szerelmes csókban forrtunk össze. Amint elváltak ajkaink, szerelmem mosolyogva karolta át a derekam. S úgy indultunk volna vissza az öltözőbe. Reményeim szerint kicsit be tudunk zárkózni és befejezhetjük azt, amit elkezdtünk.

Hirtelen kárörvendő röhögés szabadult fel. A közönség – amely egészen eddig minket figyelt, s ácsorogva sutyorgott – elnémult. Em-mel egyszerre kaptuk a fejünket a hang irányába. A nézőtér két oldalát elválasztó lépcső tetején egy alak röhögött tovább. Férfi volt az biztos. Nem láttam tisztán az arcát, a képembe világító lámpák miatt. Megindult a lépcsőn lefele s a közönség ezzel egy időben gyorsan távozott. A tüdőmben rekedt a levegő. Nem, képtelenség! – üvöltöttem magamban. Emília megdermedt, s a felénk közeledő férfit nézte mereven. Finomam magam mögé próbáltam tolni, de nem akart megmozdulni.

- Nézzenek oda, a hős szerelmes és a ribanca! Most végre pontot teszünk ennek a rohadt szarságnak a végére. – hogy a francba került ide? A rohadt életbe! – zakatolt a fejemben.

- Te meg hogy a fenébe kerülsz ide? – Em vetette oda a kérdést annak a féregnek, mintha csak a gondolataimban olvasna.

- Hát nem édes, ahogy védeni próbálod? – bökött felém, s most megláttam az eddig takarásban lévő kezében a fegyvert.

- Kérdeztem valamit! – Em határozottan kilépett a hátam mögül. Megfogta a kezem. - Mit akarsz még?

- Baby, tőled semmit. Nekem már csak egy utam van és az is a pokolba vezet. – nevette el magát az a görény. – De nem egyedül megyek!

Aki tudta az a saját életét mentette. A nézőtérről már akkor menekülni kezdek az emberek, mikor Damon lesétált a lépcsőn. Emília kezébe kapaszkodtam s ő az enyémben. A fejemben egyetlen mondat villogott: Nem veszíthetem el!

- Hogy a fenébe kerülsz ide és miért jöttél? Válaszolj! – szerelem határozott hangon faggatta Damon-t. Először nem értettem, miért áll le beszélni vele. Aztán észrevettem a biztonsági őröket, az egyik tükröződő felületem még több őrt.

- Hát nem érted? Szerettelek. Tényleg szerettelek. – Damon ezekkel a szavakkal sokkolt bennünket. Sok mindenre számítottam, de erre nem. Félve pillantottam szerelmemre, de az ő arcára azok az érzelmek ültek ki, amik nálam is jelentkeztek. – Közeledtem feléd, megtettem érted mindent. Mindent megmozgattam, hogy a közelemben légy vagy a közeledbe lehessek. De nem kellettem, aztán leléptél. Erre egy rohadt félév után megjelensz és helyettem Ned-et választottad, a saját öcsém… És egyből az ágyába bújtál… Féltékeny voltam a saját öcsémre és végül miattad halt meg. Azóta gyűlöllek. Te tettél tönkre mindent. De nem most megfizetsz! Ez lesz az utolsó tettem, de megteszem. Elveszem tőled azt, akit szeretsz… tudd nekem milyen volt elvesztenem mindent…

Ránk emelte a fegyvert. Egyből magamhoz húztam kedvesem. Szorosan öleltem s testemmel védtem. Nem érdekelt semmi már, csak őt akartam megvédeni. Erősen kellett tartanom, mert ki akart bújni az ölelésből. Nem hagytam. S eldördült a lövés. Majd újabbak. Gyorsan egymást követték. Leblokkoltam. Lefagyott az agyam, még számolni is elfelejtettem. Az idő mintha csiga lassúvá vált volna. Lelassult minden. Mégsem éreztem semmit, fájdalmat sem. Hát ennyi lenne?

Hideget és nedveset éreztem a mellkasomon. A szívem ezerrel verte a tam-tamot. Csak még jobban szorítottam kedvesem. A nevem hallottam. A hang irányába kaptam a fejem, s legnagyobb meglepetésemre Alex állt ott. Hogy került ide? – piszkálta a kérdés az elmém. Kit érdekel most Alex! – gyorsan váltottak a gondolataim. Egyből Em-re fordítottam minden figyelmem. A könnyei ömlöttek a szeméből. Egyetlen hangot sem adott ki, csak a könnyei folytak patakokban. A könnyek okozták hideg és nedves érzetet. A szívem szorult össze azoktól a végtelenül szomorú szemektől. Óvatosan csúsztattam a kezem szerelmem arcára, míg a másik kezemmel a derekát öleltem. Eltörött a mécses. Hangos és szívszaggató zokogás tört elő Emíliából. Reszketett, remegett a karomban. Félve fordítottam a fejem a másik irányba. S a mozdulat közben éreztem a fémes szagot. Egyértelműen a vér szaga csapta meg az orrom. Hát ennyi lenne? Vége? A válasz egyértelműen igen. Damon meghalt.

- Rob… - tétova és remegő hangon szólított meg kedvesem. – Vége? És Damon…

- Sss… Kicsim, nyugodj meg! – az álla alá csúsztattam a kezem. Felemelte a fejét és találkozott a tekintetünk. - Igen, vége. Örökre vége. Damon soha többé nem fog minket zaklatni…

Alex intézkedett. Letakarták Damon testét. Majd Alex hozzánk lépett. Em rá se nézett, viszont Alex biztosított róla, hogy elrendez mindent. Most csalódtam benne, mert láthatóan őt nem lepte meg Damon felbukkanása. Megmentett minket, de az eszközeit nem a legjobbnak találtam. Emíliát nagyon megviselte ez az egész. A karomban kellett a kocsihoz vinni. Még szerencse, hogy a belső parkolóban várt ránk a kocsi, így nem láthatott bennünket senki. Steph megnémulva követett bennünket Dean-nel. Em, Steph és én a hátsó ülésen foglaltunk helyet. Dean a sofőr mellé ült. Az egész úton Steph egyszer szólalt meg. Biztosítottam róla, hogy otthon majd felelek a kérdéseire. Amint hazaértünk szerelmem kipattant a járműből. Egyből a szobánkig sietett. Követtem. Az ágyon találtam rá. Az ölembe húztam, s nyugtatóan simogattam a hátát. Emília sokáig zokogott a karomban. Álomba sírta magát. Sejtéseim szerint most szabadult fel belőle az össze eddig elnyomott félelme, fájdalma. Hisz eddig rettegésben élt. El kellett hagynia a szeretteit. Nem magamra gondoltam, hanem a szüleire és a család többi tagjára. Hatalmas teher, amit eddig a vállain és szívén cipelt, most megszűnt. Damon tényleg kilépett az életünkből. Végleg.

Betakartam alvó kedvesem. Végigsimítottam az arcán, egy csókot nyomtam ajkára, homlokára. Csendben hagytam el a szobát, hadd aludjon. Kicsire összehúzta magát, az ágy közepén összegömbölyödve szuszogott. Nem akartam ott hagyni, de lent vártak rám.

- Emília jól van? Megnyugodott? – lépett mellém Ash. Kezében a kicsivel.

- Nem, teljesen kiborult. Most elaludt. – nyomtam puszit Robbie buksijára, aki nyakamba kapaszkodva jelezte, hogy vegyem át. Ash is kapott egy puszit. Kutatva néztem körbe, ki van körülöttünk. Steph a kanapén ült, Dean a fotel mellett ácsorgott.

- Elmentek, a többiek elmentek. Miután megjöttetek. – megnyugvással töltött el.

- Rob, kérlek mesélj el mindent, mibe keveredtetek! – ügynököm kérlelő hangja meglepett. Tőle szokatlan volt ez a fajta hangnem.

Úgy gondoltam, ha már beszélnem kell, akkor az elején kezdem. Onnan, ahonnan minden ered. A beszélgetésünk elhúzódott s késő este távozott az ügynököm és testőröm, azonban ezúttal elbúcsúztunk. Nem végleg, de a mai nap bebizonyította, hogy a családomnak szüksége van rám. Másrészt közöltem velük, hogy az esküvőn számítok rájuk, kifogás nincs.

Ash korábban lefektette Robbie-t, majd ő is aludni ment. Teljesen egyedül voltam. Lefekvés előtt még inkább a párszekrényhez léptem. Szükségét éreztem egy erős italnak. Whisky került a kezembe. Kitöltöttem az egyik pohárba, mikor egy megszólalt mögöttem.

- Nekem is tölts egyet! – közelebb jött, s levágódott a pult mellé.

- Szólhattál volna, mert ha jól sejtem, akkor tudtál róla… - tettem le elé a poharat. Koccintottunk, s lehúztuk az italokat.

- De jó volt! Még egyet! – töltöttem neki, majd magamnak is. – Nem szólhattam. Érted, nem szólhattam. Majd beleőrültem a tudatba, hogy az az állát megszökött.

- Megszökött… - keserűen ismételtem.

- Igen, meg. A kórházból, az a tag, aki belógott, az segített neki. De elkaptuk és köpött. Másrészt figyeltettelek benneteket. Sejtettem, hogy még inkább bosszúra szomjazik… Hogy van Em?

- Szerinted? Totál kibukott. Azóta folyamatosan zokogott. Utána meg bealudt, annyira kikészült. – számhoz emeltem a poharam, s kortyoltam egyet. – Mi lesz ezután? A nyomozással? Meg az üggyel?

- A főbűnös meghalt. A legtöbb emberét elkaptuk, s megvan a vádalku lehetősége, ha segítenek további embereket kézre keríteni. Amúgy az ügy Damon részét lezárták.

- Mi lesz most Emíliával? Mármint a családja úgy tudja, meghalt… - megakadtam. Nem tudtam, mi a mondat helyes folytatása. Mi van, ha a családja átvészelte a veszteséget, s folytatták az életüket? Mi van, ha sehogy sem tudtak túllépni? Mi történne, ha megjelenne szerelmem? Hogy fogadnák? Egyetlen dologban száz százalékig biztos voltam, történjen bármi mellette leszek. Fogom a kezét és támogatom.

Első lépésként megittam az utolsó kortyot. Intettem Alex-nak s felsiettem a szobánkba. Szerelmem összegömbölyödve feküdt az ágy egyik oldalán. Csendben leszórtam a ruháim. Egyetlen boxer maradt rajtam, mikor meghallottam, hogy kedvesem engem szólít. Mellé bújtam, s egyből megnyugodott. Addig mocorgott, míg a feje a mellkasomon pihent. Az oldalamhoz bújt szorosan, az egyik lábát pedig átvette az én lábamon. A légzését hallgatva lassan elaludtam.

Még egy teljes hétig kellett Los Angeles-ben maradnunk. Pokoli egy hét volt. Mondanom sem kell az interjút jól fogadta a közönség. Sőt állítólag több közösségi oldalon gratulációjukat és jókívánságaikat fejezték ki a rajongók. Voltak ellenlábasok is, de jóval kevesebben, mint azt várták. Másrészt pánik akkor tőrt ki, mikor az egyik szennylap valótlanul lehozott egy cikket „Őrült rajongó támadt az egykori vámpírra és új kedvesére” címmel. Azt hiszem soha a büdös életbe nem mosom le magamról a vámpírt – morgolódtam magamban sokadszorra. Majd újabb és újabb cikkek jelentek meg. Minden volt bennük, csak valóság nem. Találgatták ki sérült meg, vagy hova tűntünk. Mivel egész hét alatt ki sem dugtuk az orrunk a házból. Össze kellett csomagolni a maradék holmit. Nemcsak nekünk, hanem Ash-éknek is. Ők a városba találtak egy megfelelő lakást, s összeköltöznek. Alex ugyanakkor merész lépésre vállalkozott, mégpedig arra, hogy a Black Roses-t megnyitja újból. A Damon-nal folytatott fegyveres harc óta zárva volt, sőt bűnügyi helyszínként le is zárták. Most Alex vállalkozott, hogy újra gatyába rázza a helyet. Szerintem boldogulni fog vele.

Egész héten figyeltem szerelmem. Tudtam, hogy meg kell még emésztenie a történteket. Sok kérdésben neki kell dönteni, hogy mi legyen. Azt vettem észre, hogy szerelemem egyre többször bűvöli magányosan a laptopját. Minden erre irányuló kérdésem kikerülte. Mégis mintha jobb kedve lett volna. Elmondtam neki, hogy rám számíthat és mindig mindenben támogatni fogom. Akartam, hogy ezt tudja, hogy bátran forduljon hozzám bármikor.

Az utolsó estén még tartottunk egy kisebb búcsú bulit, ahol többnyire a legfontosabb kollégáim és barátaim vettek részt. Emília meghívta Matildát, Adam-at, Chris-t és Garrett-et is. Megköszöntem a támogatások, a kitartásuk, de a legjobb mégis az volt, mikor elmondhattam magamról: szabadságoltam magam. Koccintottunk, majd sok boldogságot és jó pihenést kívántak nekünk.

Másnap nem kellett korán kelnünk. Hiszen egyetlen program volt aznapra betervezve, mégpedig a London-ba repülés. Alex segített a maradék holmit bepakolni a kocsijába. Furcsa érzés volt kilépni ebből a házból. Mégsem bántam meg egy pillanatig sem, hogy London mellett döntöttünk. A tömeg, a kíváncsiskodó rajongók és fotósok miatt magángép mellett döntöttem. Persze emiatt kaptam néhány szúrós pillantást. Az utazás zökkenőmentesen zajlott. Az új ház küszöbének átlépését követően szerelmem egy csodálatos mondattal nyugtatta meg a szívem és a lelkem.

- Drágám, később is ráérünk álmodozni… Vár ránk még egy esküvő megszervezése!