24. fejezet - A könnyebb megoldás

Sziasztok,

meghoztam a következő fejezetet. Nagyon köszönöm a díjat, a pipákat és a két komit (Zsuzsi, Judy). Nem szaporítom tovább a szót, inkább olvassatok!


Puszi,
ZoÉ

~ Emília~

A szívem megállt abban a pillanatban, mikor megláttam Damon-t. S mikor ránk emelte a pisztolyt levegőt is elfelejtettem venni. Rob óvón húzott magához, s tartott erősen. S azok az átkozott hangok, soha nem tudok tőlük megszabadulni. Egy pillanatra néztem Damon-ra, aki éppen akkor csuklott össze. Nem bírtam ránézni. Hogy mondhatta, hogy szeretett? Hogy mondhatta, mikor minden egyes tettével az ellenkezőt bizonyította? Minden tettével, minden húzásával csak még messzebb lökött önmagától. Egy veszélyes körben mozgott. Pont ettől akart Ned megóvni. S mégis az az állat képes volt megölni.

A fájdalom teljesen hatalmába kerített. S először némán csorgó könnyeimtől vártam a megnyugvást, a vigaszt. De nem segített. Minden porcikám azt üvöltötte, hogy vége. A terheim leomlottak rólam, megszűnt a nyomás, s mint egy kislány zokogtam. Rob szomorú kék szemeibe néztem, s még inkább feltört belőlem minden. Nem bírtam abbahagyni a sírást.

- Rob… - tudnom kellett, hogy jól van. Nincs baja, s tényleg azt láttam, amit történt. Tényleg megtörtént. – Vége? És Damon…

- Sss… Kicsim, nyugodj meg! – a tekintete mindent elárult. S a megkönnyebbülés óriási volt. - Igen, vége. Örökre vége. Damon soha többé nem fog minket zaklatni…

Meghalt egy ember. Kihunyt egy élet. Azonban ez az egy sok más életet tett tönkre. Rengeteg fájdalmat, mérhetetlen szenvedést okozott. Ennek ellenére sem érdemelt halált. A szánalom egy pici szikrája azért megmaradt az irányába, de semmi több.

Teljesen átengedtem magam az érzelmeimnek. Nem láttam értelmét hadakozni, sőt még jól is esett. Megfeledkeztem a környezetemről, s mindenről. Azt sem tudom, mikor vagy hogyan jutottam el a kocsiig. Otthon a saját ágyunkban tértem magamhoz. Erőtlen és fáradt voltam, ráadásul Rob nem volt mellettem. Elszégyelltem magam, hisz Robbie-ról teljesen megfeledkeztem. Rob biztos a kicsivel van. Még kisebbre összehúztam magam, a lelkem tombolt, háborgott és szüntelenül a megnyugvását kereste. Ahogy lehunytam a szemem, ismét a stúdióban találtam magam. Rob-ot hívtam, őt kerestem. S ahogy a közelébe értem, ahogy megéreztem ölelő karjait kiszabadultam a stúdió fogságából. Megnyugodtam.

Egy egész hetet kellett még L. A-be töltenünk. Sokat kattogott az agyam, mihez kezdjek most. S a kínzó gondolatok elől a mindennapi tennivalókhoz, a csomagoláshoz menekültem. Robbie-t még több szeretettel halmoztam el, míg Rob újra és újra elmondta, hogy mellettem van. Szeret és támogat. Csak még mielőtt döntök vagy bármilyen elhatározásra jutok, rendeznem kell magamban a dolgokat. Damon halála lehetővé teszi, hogy ha nem is teljes mértékben, de visszakaphatom a régi életem. De szeretném a régi életem egyáltalán? A szüleimnek fájdalmat okoztam és át kellett élniük az elvesztésem. Mit tegyek? Önző módon önös érdekeimet szem előtt tartva jelenjek meg s közöljem velük, hogy élek és virulok. Sőt még egy unokát is hoztam nekik. Vagy maradjak csendben s ahogy eddig úgy legyek számukra továbbra is halott. De ezzel megfosztom magam tőlük és őket attól, hogy lássák az unokájukat. Mit tegyek? Gondolkoznom kellett, megfontolni minden lehetőséget. Tudtam, hogy döntenem kell, de mégis olyan nehéz. Akármit választok, annak következménye lesz. Akár jó, akár rossz, azon már nem tudok változtatni. S éppen emiatt féltem. Rob türelmesen viselkedett velem, időt hagyott nekem. Többször kezembe került a laptopom, s kihasználtam a lehetőségeim. Segített, határozottan segített, hogy kiírtam magamból mindent.

Szerettem L. A-t, de mindent megváltoztatott Damon a megjelenésével. Már nem éreztem magam biztonságban. Elvette tőlem azt a helyet, ahol rendbe hoztam az életem, s türelmetlenül vártam az indulásunk. Az utolsó estét búcsú bulival koronáztuk meg. Csak a közeli barátaink voltak jelen, még utoljára együtt töltöttünk egy remek estét. Meghívtam Matildát, Adam-at, Chris-t és Garrett-et, ők azok a személyek, akiknek örökké hálás leszek. S épp ezért örömmel közöltem velük, hogy számítok rájuk az esküvőnkön is. Az esküvőről azóta egy szót sem beszéltünk. Viszont a velünk történtek rádöbbentettek arra, hogy nem éri meg húzni az időt.

Hatalmas mosollyal az arcomon ébredtem. Köszönhetően annak, hogy mámoros szeretkezéssel teli éjszakában és hajnalban volt részem. Rob alig bírta ki, hogy az utolsó vendégeink távozzanak s felérjünk a szobánkba. Jobban mondva első utunk a fürdőbe vezetett, ahol szerelmem szó szerint leszaggatta mindkettőnkről a ruhákat. Végül behúzott a zuhanykabinba. Nem finomkodott. Erősen tartott, s vad csókjai közben erősen markolta melleim. Az ölébe kapott. A falnak szorított, miközben már teljesen kitöltött. Ajkai ajkaimra tapadtak, majd átsiklott a nyakamra. Gyorsan, határozottan mozgott. Vágy uralta lökései repítettek az egekig. Ahonnan a mámortól ittas állapotban hullottam alá. Néhány újabb lökés után Rob is követett. Mélyről jövő nyögése és megfeszülő teste jelezte élvezetét. Csókra nyújtottam a nyakam, kezeim pedig Rob testét járták be. Legbecsesebb kincsén jártak az ujjaim, amelyek eredményességét a Rob torkát elhagyó kéjes nyögések bizonyították. Lehunyt szemmel vetette a hátát a falnak. Nyelvemmel körberajzoltam a száját, amely finoman nyílt szét előttem. Azonban a nyelvem más irányba kalandozott tovább. Csak hasáig jutottam a csókjaimmal, mert türelmetlenül a szám után kapott. Felemelt ismét, azonban most az ágyig vitt, ahol egészen hajnalig folytattuk a szeretkezést.

Mosolyom egész nap levakarhatatlan volt. Részben mégis szomorúság költözött a szívembe. Búcsút kellett vennem Ash-től és Alex-től. A barátaim lettek nagyon rövid idő alatt. Mindegyikükkel mélyebb és szorosabb barátság fűzött össze, mint eddig bárkivel. Tudom, hogy Alex sokszor veszekedett velem s mérgelődött miattam, de pont amiatt tette, mert ő is megszeretett. Vigyázott rám és Robbie-ra. Alex segített a maradék holmit bepakolni a kocsijába és ő vitt ki minket a reptérre. A szememet forgattam a magángép miatt. De ebben Rob nem tűrt el az ellentmondást.

Gyönyörű volt a város képe, nem tudtam levenni róla a szemem. Az izgatottság uralkodott el rajtam. Hasonlítottam egy kisgyerekre, aki nem győzi kivárni, míg megkapja az ajándékait. Látni szerettem volna már a házat, ahol reményeim szerint egy új élet kezdődik el. Egy új közös jövő útján indulunk el.

Nekem minden teljesen új élménynek hatott. Láttam a képeket, de azok mégsem tudták visszaadni az az érzést. Lenyűgözött, megbabonázott és elvarázsolt a látvány. Rob kuncogva figyelt, amit nem hagyhattam szó nélkül. Az új ház küszöbének átlépését követően hozzá intéztem az utolsó mondatom, majd Robbie-val a karomon birtokba vettük a házat.

- Drágám, később is ráérünk álmodozni… Vár ránk még egy esküvő megszervezése!

A dobozhalmokon nem lepődtem meg, de azon igen, hogy minden makulátlanul tiszta. Csillogott és villogott minden. A konyhába friss illat fogadott, s meglepetésemre a hűtőn egy cetli várt. „Tele a hűtő! Pusztítsatok el mindent!”. Meghatódottságtól szóhoz sem jutottam. Elérzékenyülten fordultam Rob felé. Az ő keze van ebben.

- Jaj, Kicsim mi a baj? Miért sírsz? – mindkettőnket a karjába zárt. Puszit nyomott Robbie buksijára és a számra.

- Örömkönnyek… - suttogtam szerelmem fülébe.

- Hát még a legjobbat nem is láttad! – mosolyából sejtettem, mire készül.

Természetesen az emeleten volt Rob által a legjobbnak kikiáltott hely. Érdekesen húztam fel a szemöldököm, mikor beléptünk az ajtón. S kissé csalódott voltam, mert nem erre a szobára gondoltam szerelmem szavai alapján. De ezt leszámítva valóban lenyűgöző volt az egész. Színes falakon vidám figurák mosolyogtak. A szekrény, a kiságy és minden berendezés barátságos és tipikus kék számtalan árnyalatát viselték. Egyetlen, de hatalmas ablakon szűrődött be a fény. Egy igazi kicsi birodalom. Ahogy körbenéztem mégis elszorult a szívem, elkomorultam. Mert míg Rob szülei élvezik, hogy az unokájuknak megadhatnak mindent, addig az én szüleim semmit sem tudnak rólam, rólunk.

- Rob, ez rengeteg… Nem kellett volna, nem kellett volna ennyit fáradniuk… - meghatódottságtól alig találtam szavakat.

- Kicsim, szerinted meg tudtam állítani anyut? Főleg mikor az egy szem unokájáról van szó? – ölelte át a derekam, s a fejemet Rob vállára tudtam hajtani. – Mit szólnál, ha hagynánk egy icipicit Robbie-t ismerkedni az új játszótársaival? Megmutatom az emelet többi részét. – tiltakozni akartam, hogy nem hagyhatjuk egyedül a kicsit. – Gyere, nem lesz baj! Nézd van babafigyelő! – lóbálta meg a kezében a masinát. Bosszúsan néztem Rob-ra. Biztonságba helyeztem a kicsi fiút, akit egyből a plüssfigurák kötöttek le.

Rob előttem lépkedett levakarhatatlan és győzelemittas mosollyal. Kézen fogva vezetett a következő szobába. Az ajtó a fürdőszobába nyílott, közepes méretű volt, de a zuhanyzó kétszemélyes volt. Egyből eszembe jutottak a múlt éjszaka képei. Még bele is pirulhattam, mert az arcom elöntötte a forróság. Az égető érzést azonban nemcsak az arcomon éreztem, hanem a vágy forróság elöntötte a legérzékenyebb pontom.

- Min mosolyogsz, Szerelmem! – Rob mögém került, úgy húzott magához. A nyakamon éreztem simogató leheletét. Mivel nem akartam megosztani vele a gondolataim, inkább megmutatni, ezért lendületesen indultam a következő szoba fele. Szerencsém volt, mert egy hálószobába kerültünk. Egyből a hatalmas ágyra tévedt a szemem. S oldhatatlan vágyat éreztem, hogy most azonnal kipróbáljuk. Rob ölében ültem, vadul faltam a csókjait. Azonban Robbie hangjára felkaptam a fejem. Egy pillanattal később kitisztult a fejem és a kicsihez indultam. Rob viszont az ágyon elterült. A kicsikém éhes volt. Öröm volt nézni a falatozó fiúcskát. Az apja elég hamar csatlakozott hozzánk, majd segített nekem.

Lassan berendezkedtünk és elfoglaltuk az új házunkat. Annyira jó érzés volt minden reggel úgy felébredni és úgy álomba szenderülni, hogy szerelmem ölel. Sétáltunk és ismerkedtem a környékkel, miközben Rob-bal boldogan andalogtunk. Meglátogattuk Claire-éket. A nagyi nagyon örült az unokájának. Külön öröm volt, hogy Lizzy is hazalátogatott. Persze Claire és Lizzy egyből lecsapott rám. Kifaggattak az esküvői terveimről. Másnap egy jó hosszú körútra vittek el, hogy megkezdjük az előkészületeiket.

Tudtam, hogy egy esküvő megszervezése nem könnyű feladat, de erre nem gondoltam. A harmadik üzletből jöttünk ki, üres kézzel. A legrosszabb mégis az volt, hogy a nyomunkba szegődtek. Nem engem, hanem Lizzy-t ismerték fel először. Azonban egyből Rob után érdeklődtek, amint engem megláttak. A következő üzletbe úgy menekültünk be. S ott megpillantottam azt a tökéletes és lélegzetelállító ruhakölteményt. Nem akartam hinni a szememnek, hogy megtaláltam. Claire csodálattal, Lizzy elismerően szemlélte meg a ruhát. Amint belebújtam, végre el hittem, hogy tényleg velem történik. Tényleg férjhez fogok menni. A tükörben álló nőt mosolygott, míg a könnyei megcsillantak az arcán. Férjhez megyek! – ismételtem újra és újra.

Kitűztük az esküvő időpontját. Három egész hónapot adtunk az előkészületekre. Nem túl sok, de a legfontosabb, a ruhám sikeresen megtaláltam. A dekoráció, a meghívók, a virágok kiválasztásában még bizonytalanok voltunk. A helyszínről Rob tudott valamit, de hiába kérdeztem, nem akarta elárulni. Mindig azzal mentette ki magát, hogy ha biztos lesz, elárulja. Lejárt az első hónap. S még volt egy dolog, amiben nem döntöttem. Az idő azonban sürgetett. Főleg úgy, hogy kiválasztottuk a meghívókat.

Korábban ébredtem fel, mint Rob. A bőrömön éreztem még mindig az érintését, a csókjait. Békésen aludt, mert elfáradt az éjszaka. Nem ébredt fel, mikor kimásztam az ágyból. Sürgősen a mosdóba kellett mennem. Nekünk külön fürdőszobánk volt, hatalmas fürdőkáddal és zuhanykabinnal. Nemcsak az utóbbit avattuk fel, hanem a kádat is. Kellemes emlékek megdobogtatták a szívem, az a különleges bizsergés végigfutott a gerincemen. A szobába visszaérve belebújtam Rob pólójába. Finoman ért hozzám az anyag, s az orromba kúszott szerelmem illata. Ebben a kissé lenge öltözetben telepedtem le a kedvenc helyemen. Imádtam a szobánkat, mert a hatalmas ablak kialakítása lehetővé tette, hogy befészkeljem magam az ablakhoz. Békés és csendes volt minden. Végre meghoztam a döntést. Szerelmem mocorgott, s tapogatva keresett maga mellett. Kócosan, pislogva ült fel az ágyban, de máris fülig ért a szája. Imádom ezt a férfit! – motyogtam sokadszorra. Odasétáltam az ágyhoz, megcsókoltam Rob-ot. Nagy levegőt vettem, majd belekezdtem a mondanivalómba.

- Rob, nem mehetek hozzád… - nem tudtam befejezni, mert közbeszólt.

- Ne! Kicsim ne mond ezt! Miért? Már nem akarsz… már nem szeretsz… - a kezdeti mérges hangja fájdalmasan csalódottá vált. Nem hagyta, hogy befejezzem a mondókám és mindjárt a legrosszabbra gondolt.

- Szeretlek, te bolond! Szeretlek és a feleséged akarok lenni, de addig nem mehetek hozzád, míg nem rendezem az életem. Azt akartam mondani, hogy beszélni szeretnék a szüleimmel. Beszélnem kell a szüleimmel!

- Jaj, Kicsim! Úgy megijedtem… De mindenben támogatlak! – csókolt meg.

- Tudom, tudom… - suttogtam neki, míg teljesen az ölébe nem fészkeltem magam.

Az elhatározásom egyre jobban ingott, ahogy közeledett az utazás időpontja. Rob tartotta bennem a lelket. A kedvemben szeretett volna járni, így elárulta az esküvő helyszínét és megmutatta az elkészült meghívókat. Beleszerettem a kastélyba. Jobb kedvre derített.

Rob a fiát szórakoztatta a nappaliban. Csúsztak-másztak a földön. Még a csengőt sem hallották. Az ajtóban egy ismerős állt.

- Szia Dean! – enyhén meglepődtem a viszontlátáson.

- Helló Emília! – hosszú győzködés után ment bele a testőr, hogy tegezzen. – Rob hívott, hogy utazunk.

- Sejthettem volna, hogy nem bírja ki… Gyere beljebb, épp a nappaliban játszanak… - nyitottam nagyra az ajtót, s betereltem a kedves barátot.

Most az egyszer igaza lett Rob-nak. Tényleg jó volt, hogy Dean jött velünk. A Heathrow-n soha nem látott tömeg várt ránk. Rob a bejelentését követően tényleg nem mutatkozott hivatalosan, vagyis csak civilben császkáltunk a városban. Rengeteg fotós, rajongó vett körül bennünket már akkor, mikor az autóból kiszálltunk. Lizzy vitt ki bennünket a reptérre. Tőle a kocsiban búcsúztunk el. Dean és Rob szállt ki először, kivették a csomagokat. Nem sok csomagunk lett, csak kézi poggyásznak megfelelő hátizsákok. Terveink szerint két-három napra maradunk Magyarországon. Robbie-t mindenképp szerettem volna magammal vinni, de Rob nem engedett el egyedül. Így végül mindenki útnak indultunk. Robbiet szorosan tartottam, Rob kezét éreztem a derekamon, ettől erősebben éreztem magam. Rob és Dean közre fogott, s úgy vonultunk be a terminálhoz. Kattogtak a fényképezőgépek, villogtak a vakuk. Csak akkor lélegezhettünk fel, mikor beszállhattunk végre.

A gyomrom egészen apróra zsugorodott össze. A torkom összeszorult. Ez az érzés sehogy nem akart szűnni. Szerencsére landolás után a személyzet segítségével hamar el tudtunk menekülni az „üldözőink” elöl. Kocsit béreltünk, és ezúttal magamhoz ragadtam a kormányt, mert a helyismerettel mégis csak én rendelkeztem. Első utunk rég nem látott szülővárosomban vitt. A város szélén, a tökéletes zöldben elrejtett négy csillagos hotelt választottam. Rob furcsán nézett először, mikor leparkoltam. Elmondtam neki, hogy a szüleimmel elsőként egyedül szeretnék beszélni. Attól függően, hogyan fogadnak engem és a történteket, beszélhetünk Rob és Robbie megjelenéséről. Szerelmem rábólintott és csókot lopott.

Rob és Dean kíváncsian ismerkedett a környezettel, ami láthatóan levette őket a lábukról. Robbie ismét a karomba került úgy vettem célba a recepciót. Egy fiatal lány ült a pult mögött s buzgón lapozta a magazinját. Alig akarta felemelni a fejét. Bezzeg, mikor Rob mellém lépett és rákérdezett, mi a baj, akkor egyből kidülledt szemekkel nézett minket a lány. Megforgattam a szemeim. Többszöri nekifutással sikerült megkapni a szobákat. Nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne szóljak közbe, mert a zavarában magában motyogó lány minden szavát értettem. Elhangzott a szájából a „Hogy lehetek ennyire béna!” és a „Végén még hülyét csinálok magamból!” arról nem beszélve, hogy képet szeretett volna készíteni bálványával. Csak a zavara annyira elborította az agyát, hogy elszállt minden bátorsága.

- Szívesen segítek neked… - sóhajtottam, megesett a lányon a szívem. – hogy pózoljon veled egy képen…

- Te… te… beszélsz magyarul… - a recepciós lány egyből fal fehér lett, de aztán átment az arcszíne vörösbe. Elkészült a kép, s Rob nem hagyta ki, hogy sokkal tartozom neki. Amit persze be fog hajtani. Válaszként csak annyit suttogtam érzéki hangon a fülébe, hogy már alig várom. Rá kacsintottam, ez volt a kegyelemdöfés.

Újra rám tőrt ugyanaz az érzés. A gyomrom egészen apróra zsugorodott össze. A torkom összeszorult. Sőt remegtek a lábaim, mikor a ház előtt kiszálltam a kocsiból. Erről a pillanatról nagyon sokszor álmodtam. A bujkálás kezdetén rendszeresek voltak, majd idővel ritkultak, de soha nem tudtam elűzni ezeket az álmokat. Ismerős volt minden, mégis idegennek éreztem magam. Hisz már nem ide tartoztam. De itt voltam, s most először éreztem, hogy lelkem teljes megnyugvását. Nem történt még semmi, mégis a lelkem bízott a legjobbakban. A kezem vad remegésbe kezdett a vaskos borítékon. Megérezte, hogy rövidesen meghatározó dolog fog történni.

- Jó napot, segíthetek! Kit tetszik keresni? – szólított a régen várt hang. Félve fordultam a hang irányába.

- Nézd, Olga néni! Ő az az újságból. – mutatott rám az anyukám mellett álló lányka. 14-16 éves lehetett, ennél több semmiképp. – Mennyire hasonlít Emire.

- Anya… én vagyok az…Emília… - kimondta, amit oly rég óta ki szerettem volna mondani. Zavartan nézett rám anya és a lány is.

- Julcsi, menj haza, majd később átmegyek hozzátok! – a név elhangzásával egy időben felismertem az ismeretlennek hitt lányt.

- Biztos Olga néni? – aggódva figyelte anyát, aki csak bólintott és ezzel indulásra késztette a lányt.

- Anya… én… mindent… - dadogtam össze-vissza. Annyi mindent szerettem volna mondani.

- Menjünk inkább be! – elég távolságtartóan közölte, majd előkapta a kulcsát, hogy bejussunk.

- Sajnálom, mindent sajnálok!... Fájdalmat okoztam, és elszúrtam mindent… Kérlek, bocsáss meg! Szeretlek és nagyon hiányoztatok! – öleltem meg szorosan rég nem látott anyukám. Nyilván a hirtelen rá zúdított információk bénították meg, mert meg sem mozdult. Nem ölelt vissza, nem mondott semmi. Hátráltam, léptem egyet, talán túl sok volt és túl gyors.

- Az én Emíliám meghalt, eltemettük... Erre itt vagy te… Aki azt mondja, hogy a lányom… - újra és újra kimondta az utolsó szót. Láttam ahogy a vonásai a kezdeti hitetlenkedést legyőzik, s helyette a bizakodás jelei mutatkoztak meg.

- Tudom, hogy hihetetlen, de élek. Elmondok mindent… - az egész történetem onnan kezdtem el mesélni, ahol minden megváltozott. Olyan dolgokat osztottam meg szerető édesanyámmal, amiket soha nem gondoltam volna, hogy elmondok neki: hogyan csaltak meg és árultak el. Említettem a vad bulikat és az ott megismert társaságot, és azt, hogy emiatt menekültem Londonig. Beszéltem Damon-ról, aki egy életre bevéste magát az elmémbe a rengeteg keserű emlékkel.

- Sejtetem, hogy az a fiú rosszban sántikál… Még a szemese állt jól… - ennyit fűzött hozzá hangosan, de a tekintetében felfedeztem a dühöt iránta.

Anya átérezte a fájdalmam és az örömöm is. Ott folytattam, hogy találkoztam valakivel, aki az életem része lett. Szerelmes lettem, pedig nem hittem volna, hogy tényleg megtörténik. Egy különleges férfi lett az életem párja. Könnyek között beszéltem az elvesztett babámról. Végigmondtam, hogy el kellett mennem és Los Angeles-ben kezdtem új életet.

Először csak anyával sikerült beszélnem, de este munka után a haza érkező apukám ott talált, így ő is láthatott. Anya már akkor megígértette velem, hogy másnap bemutatom a párom nekik. Apránként szerettem volna beadagolni, hogy Rob nem csak a párom, hanem a vőlegényem, aki szűk két hónap múlva a férjem lesz és hogy nekünk már saját kicsi családunk van a kisfiunkkal, Robbie-val.

Ha eddig nem is, de akkor sikerül sokkolnom mindenkit, mikor karomban Robbie-val és az oldalamon Rob-bal jelentem meg másnap a szülői háznál. Anyán a felismerés futott végig, hisz ő egyetlen egyszer találkozott Rob-bal. Ekkor még mindig hallgattam az esküvőről. Szerelmem mégis tett róla, hogy előbb tudják meg a szüleim, mint azt terveztem. Az esküvői meghívó mellé – amit finoman akartam átadni, mivel még mindig törékenynek éreztem a békét a szüleimmel - Rob a tudtom nélkül bármikor beváltható repülőjegyeket csatolt. Ennek következtében nem úsztam meg egy kisebb szóváltást. Félelmeimmel ellentétben azért kaptam, mert ilyen sokáig húztam-halasztottam a dolgok magyarázatát.

Három csodálatos napot töltöttünk Magyarországon. Bíztam benne, hogy ezután tényleg minden rendben lesz a szüleimmel. Boldogan és nyugodtan bújtam Rob-hoz, mert nemsokára hozzámegyek. A felesége leszek. Férjhez megyek! – ismételtem újra és újra.